Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2024.05.01.

Rendet kell tenni Kispesten

Nyomozás, letartóztatás, kétes ügyletek, haveri szerződések, eltűnő közpénzek – Kispest zűrösebbnél zűrösebb ügyekkel kerül be a hírekbe. Dódity Gabriella fővárosi önkormányzati képviselő szerint ideje rendet tenni a kerületben, és nem csak a közterületeken.

undefined

Néhány éve kiszivárogtak hang felvételek, amelyeknek semmi következménye nem lett. Mit gondol erről?

– Elfogadhatatlan, hogy a kispesti baloldal sosem tisztázta magát az azon elhangzottak alól. Sőt, úgy tűnik, Gajda Péter minden körülmények között kiállt az „emberei” mellett; Mr. Negyven Százalék fizetését megduplázták, Lackner Csaba pedig még mindig önkormányzati képviselő, igaz, független… Korábbi kabinetvezetőjét nemrég letartóztatták Óbudán, ő az, aki a kispesti vagyongazdálkodási irodát vitte, illetve a baloldali kampányokat a kerületben. Néhány éve pedig arról mesélt egy másik kiszivárgott hangfelvételen, akkor épp a XVIII. kerület kapcsán, hogyan lehet egykori önkormányzati telken lakásokat kikanyarintani a „vezetőknek”. Kerületeken átívelő hálózat, nyomozás, letartóztatás, kétes ügyletek, haveri szerződések, eltűnő közpénzek… mi más Kispestet szeretnénk. A többi pedig a hatóság dolga, különféle gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt öt éve nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda. Bízom benne, a korábbi kispesti intézőembert Kispestről is megkérdezik a hatóságok…

Milyen Kispestet szeretnének?

– Ahogy a kerület egésze, úgy hírnevünk is megkopott. A néhány évvel ezelőtt kiszivárgott korrupciógyanús hangfelvételeken egy olyan Kispest képe sejlik fel, amely csak a benne rejlő lehetőségekért fontos. Ma már nem Puskás Öcsiről vagy Wekerletelepről vagyunk híresek, sokkal inkább a csíkokba rendezett fehér porról, és a hangfelvételeken elhangzott korrupciógyanús ügyekről. Az „aki képviselőként nem keresi meg az évi százmilliót, az hülye”, az túl erős mondat, vagy a Mr. Negyven Százalék túl erős gúnynév ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Olyan Kispestet szeretnénk, amelyben egy ilyen ügy nem maradhat következmények nélkül. Olyat, amelyben fel sem merül, hogy nem a haverok, hanem a kispestiek járnak jól, ahol nem vesznek az önkormányzattól telket, és nem építenek rá társasházat. El kell vágni a haveri szálakat. Szerintem nem elfogadható, hogy baloldali képviselő férje, vagy a vagyonkezelő igazgató haveri köre milliárdos nagyságrendben kapja az önkormányzattól a megbízásokat. Ki kell söpörni azt a szemléletet, hogy Kispest egy nagy játszótér, ahol a baloldalé, és nem a kispestieké a homokozó. Olyan Kispestet szeretnénk, amelyben rend van, nemcsak a vagyongazdálkodás területén, hanem a közterületeken is; ott nincs ivászat, trágárság. Olyat, amelyben nem csak a kampányban foglalkozik a városvezetés a kátyúzással. Olyat, amelyben nem juthat az összedőlés szélére a Kossuth téri piac és a Kispesti Uszoda, utóbbi súlyos problémáiról egyébként az önkormányzati hírekben szintén nem hallani. És ahol nincs jelen az a fajta nemtörődömség, ami a baloldali városvezetést jellemzi. Az nem pénz kérdése, hogy egy óvodában ne legyen szétrohadva a wc deszka, vagy egyáltalán: legyen wc deszka. Sajnos ezek megtörtént események, és megengedhetetlenek, azt gondolom… de a sort hosszasan folytathatnám… Kispest egy szép, szerethető kerület, szuper adottságokkal, de sajnos megkoptatta a nemtörődömség. 

– Ha ennyire rossz minden, hogyan nyer rendre a baloldal a kerületben?

– Kispesten évek, évtizedek óta zajlik a szemfényvesztés, miközben a valóságban a kerületben megállt az idő. Az önkormányzat éves szinten több százmillió, egy önkormányzati ciklus alatt milliárdos nagyságrendet költ kommunikációra. Ugyanakkor úgy működteti a kispesti baloldal ezeket a felületeket, hogy azokból rendre kimaradnak nemcsak a jobboldali hírek, hanem a zűrös ügyek is. Csak egy példa: a Kispest televízióra például idén napi százötvenezer forint közpénz ég el, ennek ellenére engem az elmúlt tíz évben egyetlen egyszer kérdezett meg a kerületi tévé. Említhetném a Kispest újságot is, amelyben a jobboldal hírei soha nem jelennek meg, a képviselők fotói elvétve, vagy az intézmények előtti közterületi táblákat, amelyeken egyik sincs szinte soha jelen. De arról sem lehet tájékozódni ezeken a felületeken, milyen zavaros ügyek vannak, és a nyomozásról sem adtak hírt. Így kvázi Kispestet teljesen lefedi a baloldal egy olyan kommunikációs hálóval, amelyben csak a pozitív híreket találja meg az olvasó. Ha pedig a városvezetést negatívan érintő hírrel találkozik, akkor azt egyszerűen nem hiszi el, csak legyint rá, hogy sárdobálás. Így tolja el magától a valóságot sok kispesti sajnos. Ezért is hoztuk létre néhány kispesti lakossal közösen azt az elmúlt tíz évét felölelő hírválogatást, amelyet a www.mutyiterkep.hu oldalon teszünk közzé. Aki ezeket a híreket elolvassa, árnyaltabb képe lesz Kispestről.

– Nem azért állt meg az idő, mert a baloldali kerületet a kormány nem segíti?

– Ez nem igaz. A kormány az elmúlt tíz évben több milliárd forinttal segítette a kerületet. Átvállalta Kispest 1,8 milliárd forintos adósságát, több gyermekintézmény felújítását támogatta százmilliós nagyságrendben, egymilliárd forintos kormányzati támogatásból épülhetett meg Kispest egynapos sebészete is. A Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzat támogatásával épült újjá a Wekerlei Kispiac is. Nemrég pedig félmilliárd forintos támogatást kapott a kerület rezsikompenzációra. Az egyébként mókás, hogy amikor szerintük kivéreztetett önkormányzatként a kormányra mutogatnak, akkor baloldaliak. Amikor pedig mi azt mondjuk, bizony Kispestet is Gyurcsány Ferenc irányítja, mint ahogyan valamennyi baloldali polgármesternek tollba mondja a tutit, akkor Gajda Péter hirtelen már csak amolyan civil polgármesterként van jelen. Pedig ő nem civil, ő is Gyurcsány-ember. Sopánkodás és mutogatás helyett inkább a vagyongazdálkodás területén kellene rendet tennie…

– De mindig azt halljuk, nincs pénz…

– Mondok egy példát. Volt olyan év, hogy 225 millió forintos keretszerződést kötöttek út- és járdafelújításra, de a megbízott cég csak az összeg töredékét használta fel, és olyan év is volt, amikor 230 millió forint állt rendelkezésre útfelújításra, de egyszerűen vagy nem írták ki, vagy képtelenek voltak hiba nélkül lefolytatni a közbeszerzést. Ott állt a pénz a számlán, mi meg bukdácsoltunk a kátyúkban. Ez bénázás, nem városvezetés. Mint ahogyan az sem városvezetés, hogy a választás előtti hónapokban 70-80, azután pedig már csak 10 millió forintot fordítanak havonta az utak javítására idén. Ez sem városvezetés, hanem a korábban említett szemfényvesztés. Az itt élők lesajnálása. Ennyi program, szemétszedés, helyszínbejárás, közterületi razzia, takarítás az elmúlt öt évben összesen nem volt, mint most történik…

– Mi baja volt a Hunyadi utcai kerékpársávval? Sokan azt mondják, a kákán is a csomót…

– …ha elfogadom, hogy azt keresem, akkor a kispestiek azt fogadják el, hogy az ő érdekükben teszem. A kerékpársávval csak annyi, hogy miért itt, és miért így. A legnagyobb baj, hogy a lakók véleményét maximálisan semmibe vették, és veszik most is. Itt már nem a városvezetés van a kispestiekért, hanem fordítva… ezen a szemléleten is változtatni kell.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=