Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2024.04.07.

Határ úti aluljáró: április végén végre átadják?

Bár a Fővárosi Közgyűlésen is elhangzott, hogy április végén már tényleg átadják a Határ úti metróállomás aluljáróját, mi kicsit szkeptikusak vagyunk a hírrel kapcsolatban. Talán jogosan, hiszen ez már a harmadik módosított dátum, amikorra a Karácsony Gergely-féle fővárosi vezetés ígérte az aluljáró akadálymentesítésének megoldását.

A Határ úti metróállomás akadálymentesítését és felújítását még 2021-ben indította el a főváros, az eredeti, akkori, szerződés szerinti határidő 2023 augusztusa volt. Miután erre az időpontra sajnos nem készült el az aluljáró, a határidőt október 31-re módosították. Ugyanakkor ez a további három hónap sem volt elegendő arra, hogy elkészüljenek, így a dátumot ismét egy fél évvel eltolták, így a legújabb, reméljük, végleges cél április 30. lett. A sok tologatásban még arra sem vették a fáradságot, hogy a kifüggesztett táblát lecseréljék, azon a tervezett befejezés 2023. II. félév szerepel. A kispestiek pedig azóta tanakodnak, vajon meddig kell még kerülgetniük a felújítást?

Minden késik, minden csúszik

Nincs ebben semmi meglepő, ha megnézzük a főpolgármester eddigi ténykedését. Szinte csak olyan nagyberuházás zajlott az elmúlt években, amelyet még elődjétől, Tarlós Istvántól örökölt. De ezek sem mentek zökkenőmentesen, legendás a Blaha Lujza tér vagy épp a Lánchíd felújításának ügye, ahol végül csökkentett műszaki tartalommal, az eredetihez képest drágábban valósították meg a beruházást. De sajnos ilyen volt az M3 felújítása is, amely szintén sokat csúszott.

Lift volt, még nincs

A metróállomásra két liftet is terveztek. Az 50-es villamos végállomása felőlit már átadták, ám nem sokkal később pár napra leállt, most ismét működik. A buszvégállomás felőli részen lévő liftet azonban még nem sikerült átadni, ahogy a BKK március végi közleményében írta, a kivitelezés során felvetődő, a vártnál rosszabb műszaki állapot miatt szükséges pluszmunkák és az építkezéstől függetlenül tapasztalt vizesedés miatt az üzembe helyezés majd a teljes beruházás elkészültekor várható. Azt is írják, hogy mindez nem befolyásolja az aluljáró felújításának legutóbb kitűzött, április

30-ai határidejét, mi, kispestiek pedig csak bízhatunk benne, ezúttal végre valóban elkészül erre a határidőre az aluljáró.

undefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=