Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2019.11.27.

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

undefined

Leváltották a kispesti baloldalt – köztük Gajda Pétert, Kránitz Krisztiánt, Burány Sándort és Somogyi Lászlóné volt férjét is – korrupciógyanúba keverő Lackner Csabát (ex-MSZP) a Szociális és Lakásügyi Bizottság alelnöki posztjáról a ciklus második képviselő-testületi ülésén, amelyen maga Lackner Csaba részt sem vett. Helyét az a Paróczai Anikó (Momentum) vette át, aki az alakuló ülésen – noha végighallgatta a Lackner személye miatt kirobbant vitát – szintén megszavazta a botrányos felvételeken korrupciós ügyekről beszélő, és fehér port a ventilátor előtt szárítgató kompromittálódott Lacknert. A testületben újabb vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzatnak van-e és milyen lehetősége arra, hogy tisztázzák botrányos hangfelvételeken elhangzottakat, majd – kisebb meglepetésre, vagy a megszólaló lelkiismeret miatt – a baloldali képviselők is egyhangúlag támogatták Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) azon javaslatát, hogy a testület határozatban szólítsa fel Lackner Csabát mandátuma visszaadására és arra, hogy távozzon a közéletből.

undefined

Lackner visszahívása a Szociális és Lakásügyi Bizottságból egyfajta beismerése annak, hogy mégis lehet valóságtartalma, amikről a korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csaba beszél a nyilvánosságra került hangfelvételeken – mutatott rá Ékes Gábor (Fidesz-KDNP). Ám – tette hozzá – ez a lépés kevés, Lackner Csabának vissza kell adnia a mandátumát, mert a jelenléte rossz fényt vet az egész önkormányzatra – tette hozzá.

undefined

Változtatott korábbi álláspontján Paróczai Anikó (Momentum): Kispest új átláthatóságért is felelős tanácsnoka azt mondta az ülésen, hogy ha beveszik a szervezeti és működési szabályzatba feladatként, foglalkozni fog Kispest valaha volt legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálásával is. Korábban úgy fogalmazott az átláthatósági tanácsnok, hogy nem tűri, ha rajta kérik számon az elmúlt évek korrupciógyanús eseteit. Reméljük, nagy munkabírású az új képviselőasszony, hiszen már három bizottság alelnöke (Költségvetési és Közbeszerzési, a Környezetvédelmi és a Szociális és Lakásügyi Bizottság), a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke, esélyegyenlőségért és átláthatóságért felelős tanácsnok, és mind emellett polgári főállása is van.

Kivizsgálandó korrupciógyanú, vagy lerágott csont?

Gajda Péter (MSZP) azt mondta, hogy hamarosan javaslatot tesz egy munkacsoport felállítására, amely kivizsgálja majd Lackner-botrányban, a hangfelvételeken megfogalmazódott vádakat. Ehhez képest a saját választókerületét sem ismerő Fekete László pedig „lerágott csontnak” nevezte a Lackner-ügyet. Erre Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) úgy reagált, hogy ez nem lerágott csont, hanem Kispest jelene és nem szeretné, ha a jövője is lenne. Felhívta a szocialista képviselő figyelmét, hogy épp őmellette ül a testületben az a Somogyi Lászlóné (MSZP), akinek volt férje milliárdos nagyságrendben nyert építőipari megbízásokat az önkormányzattól az utóbbi években. Somogyi László neve egyébként szintén többször elhangzott a Lackner-féle botrányos hangfelvételeken, például a Miami-ban vett házával, vagy a Kránitz Krisztiánnak visszaosztott 12 millió forinttal kapcsolatban. Dódity Gabriella hozzátette: a baloldal 17 éve vezeti Kispestet, ezt sikerült művelniük a kerülettel, és ideje volna tisztázniuk magukat.

Két adó mértékét is megemelte a városvezetés és Krinyó fizetése kétszeresére nőtt

Megemelte a baloldali városvezetés telekadó és építményadó mértékét, amelytől 100 millió forintos többletbevételt remélnek, amelyet Kispest fejlesztésére fordítanának. Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) arra szólította fel a baloldalt, ne turkáljanak a kispestiek zsebében plusz forrásért, hiszen csak az idei évben 50 millió forintot költött az önkormányzat plakátkampányra, mostantól a korábbi kettő helyett három főállású alpolgármestere van Kispestnek (az előző ciklusban két főállású, és egy társadalmi megbízatású volt), de jutott forrás a Lackner-botrányban szintén gyanúba keveredő, a felvételeken „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgatói fizetésemelésére is. Gajda Péter ugyanis közel kétszeresére emelte „Krinyó” fizetését. Érdekesség, hogy Lackner Csaba az egyik hangfelvételen épp arról mesélt, Gajda Péter dupla annyi fizetést akart adni a képviselőségtől elesett Kránitznak a vagyonkezelő élén, amire már Lackner is azt mondta, a fideszesek majd köhögnek miatta, és amúgy is visszatetsző. Gajda szerint nem az, hiszen meglépte. Ennyit egyébként a hangfelvételek valódiságáról, amelyet vitat a baloldal; az élet igazolja Lackner szavait.

undefined

Fekete Márk (Fidesz-KDNP) rámutatott arra a visszásságra, hogy noha 80-100 millió forint bevételt remélnek a két adó megemelésétől, épp nagyjából 60 millió forint kintlévőséget készült elengedni a baloldali városvezetés.

Hónapokig tétlenekdett az önkormányzat

Képviselői kérdésben Lazányi Ferenc (Fidesz-KDNP) felhívta a figyelmet az Árnyas Óvoda Vonás utcai intézménye udvarán álló életveszélyes fára, amelyet a vagyonkezelő két hónapja meg sem vizsgáltatott. Ezért a szülőknek kellett akreditált szakértőt hívni, aki megállapította, hogy nem csak egy, hanem három fa is élet- és balesetveszélyt jelent az udvaron. – Az illetékes vezető nem végezte a feladatát és gyermekek életével játszott – mondta Lazányi Ferenc. Gajda Péter (MSZP) arról tájékoztatott, hogy a kérdéses három fából az egyik még a héten ki lesz vágva.

undefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=