Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2019.10.03.

Kormányzati támogatásból leaszfaltozták a Vasút utcát

Átadták a kormány 56 millió forintos vissza nem térítendő támogatásából leaszfaltozott Vasút utcát, ezzel Kispest utolsó földútja is megszűnt.

undefined

A munkálatokat a Budapesti Útépítési Program keretében valósították meg, amely célja, hogy 2022-ig minden budapesti és agglomerációs belterületi földút szilárd útburkolatot kapjon. Az úttest aszfaltozásával egyidőben megújult a járda és a közvilágítás is, valamint a csapadékvíz elvezetési rendszert is kiépítették.

undefined

– Régóta szorgalmaztuk, hogy aszfaltburkolatot kapjon a Vasút utca, hiszen a felverődő por, vagy az esős időben sarassá, dagonyássá váló útszakasz sok kellemetlenséget okozott. A kormány támogatásával megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően végre rendezett körülmények között közlekedhetnek az utcában az autósok és a gyalogosok is – mondta lapunknak Vidra Zoltán (Fidesz-KDNP), a 4. számú egyéni választókerület képviselőjelöltje, aki az utóbbi években többször is kezdeményezte, hogy a baloldali vezetésű önkormányzat végre tegye rendbe az utcát.

forrás: kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=