Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2019.09.19.

Kiakadt az LMP Gajda Péterékre

Az LMP-s szavazatokat be akarja söpörni Gajda Péter (MSZP) a közelgő önkormányzati választáson, de a szocialista polgármester olyannyira nem tartja tényezőnek a zöldpártot, hogy a szivárványkoalíciójából is kihagyta őket, valamint a párt logóját sem tünteti fel a saját kampányanyagain, ezzel azt sugallva, hogy nem is számít neki az LMP. Ki is akadt a zöldpárt kerületi szervezete, amiért nem került fel a kampányanyagokra Gajda Péter polgármester neve mellé az ő logójuk is. Ennek Ferenczi István LMP-s képviselő hangot is adott a közösségi médiában az egyik poszt alatt.

undefined

A szocialista Gajda Péter – 2014-hez hasonlóan idén is – a hatalom megtartása érdekében beáldozta saját harcostársait a Gyurcsány-párt (DK) és a Momentum által diktált elvtelen politikai alkuk oltárán. 

A májusi EP-választás eredménye után számolgatva világossá vált, hogy Gajda Péter (MSZP) csapatában nincs szükség az LMP-re, így szó nélkül kihagyták zöldpártot a 2019-ben újból összekovácsolt baloldali szivárványkoalícióból. Ám a megállapodások szerint az LMP nem indít polgármesterjelöltet, mert ezekre az LMP-s szavazatokra igényt tart Gajda Péter, de a szocialista polgármester nem adott biztos bejutó helyet az LMP-nek a közös listáján, ezzel a töredékszavazatok bizonytalanságára ítélet az ökopártot… Ennek ellenére a kispesti LMP valamiért nyíltan támogatta Gajda Pétert, bár elképzelhető, hogy csak mostanáig. Ferenczi István képviselő ugyanis egy, a közösségi médiában megjelent poszt alatt kiakadt, amiért nem került rá Gajda Péter egyik kampányanyagára a pártjuk logója.

„Na, nem csak a körzetekből golyózták ki a zöldeket, de a polgi mellé sem tették oda a támogató lmp logóját. Parádés!”

– kommentelte a hiányzó logót Ferenczi. 

Az LMP egyébként csak a polgármestert támogatja, a képviselőjelöltjeit nem.

Elvtelen alkuk és hiteltelenség a balliberális szivárványkoalícióban

Az MSZP az európai parlamenti (EP-) választáson elszenvedett csúfos bukása indította be a lavinát országszerte és Kispesten is, felborítva az erőviszonyokat a baloldalon: Gajda Péter pártját ugyanis bedarálta Gyurcsány Ferenc pártja (DK) és a Momentum is, az MSZP pedig végleg elvesztette – vélt – vezető szerepét a baloldali térfélen. Ezzel felborultak az EP-választás előtt már megkötött paktumok, így Kispesten is új alkukat kötött a szocialista polgármester.

Ennek eredményeképpen Gajda Péter beáldozta saját szocialista harcostársait, hogy kedvezzen a tavaly decemberben az Országház előtti vandál tűntetésekben is résztvevő, valamint a rendőrökre füstgránátot dobó Momentumnak. Az – információink szerint – már a baloldalon is egyre népszerűtlenebb MSZP-s VAMÜSZ igazgató Kránitz Krisztián és Gajda Péter egyik legrégebbi harcostársa, Szujkó Szilvia is kikerült a csapatból, hogy legyen hely a Momentumos képviselőjelölteknek. Gajda Péter rájuk bízná a műemléki jellegű Wekerletelep képviseletét, noha egyik momentumos jelölt sem wekerlei, mindketten a lakótelepen laknak, egyikük ráadásul csupán néhány hónapja.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=