Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2019.09.07.

Szeméthegyek és lepukkant parkok a vizes játszótér árnyékában

Igazán érdekes szemüvegen át szemléli a körzetét Fekete László, a baloldali összefogás frakcióvezetője, aki szerint az övé a legdinamikusabban fejlődő körzet Kispesten. Aki szokott arra járni, vagy éppen ott él, bizonyára azonnal cáfolja ezt, hiszen a 180 millió forintból kialakított, olykor-olykor csak korlátozottan üzemelő vizes játszótéren kívül nincsen baloldali kezdeményezésre történő, jelentősebb fejlesztés a területen. Szemét, gaz, és balesetveszélyes járdák, játszóterek viszont annál inkább vannak. Erre próbálja felhívni a figyelmet évek óta a körzet fideszes képviselőjelöltje, Fekete Márk, aki számos fejlesztést kezdeményezett a városrészben.

undefined

Lepukkant játszóterek, töredezett beton, balesetveszélyes játszóterek, sivár lakótelepi kis parkok és szeméthegyek. Ezek jellemzik az 1. számú egyéni választókerületet, amely a szocialista képviselő, Fekete László szerint Kispest legdinamikusabban fejlődő körzete. Jól látható, hogy a képviselőjelölt nem jár sokat a saját körzetében, hiszen még azt sem tudta pontosan, hogy hogy hívják azt a nevelési intézményt, amely a jobboldali frakciónak köszönhetően megújulhatott, ugyanis a Fidesz-KDNP javaslatára emelték 100 millióról 500 millióra az erre fordítható keretet a költségvetésben. Fekete László szerint a Tarka-barka Óvodát újítják meg a körzetében, de az igazság az, hogy a Zöld Ágacska Óvodát, és a mellette lévő Bokréta Bölcsődét újították fel. A körzetben jelenleg folyamatban lévő további fejlesztések egyébként nem a baloldali városvezetés érdemei, azokért is a jobboldali frakció lobbizott.

undefined

Drága vizes játszótér mellett balesetveszélyes iskolaudvar

A körzet egyetlen jelentős fejlesztése az elmúlt években a vizes játszótér, amelyet 180 millió forintból alakított ki a baloldali vezetésű önkormányzat, és már építésekor is kritizálták, egyebek mellett a szülők körében, akik sérelmezték, hogy ebből a pénzből miért nem a szomszédos Puskás Iskola balesetveszélyes udvarát tették rendbe. „EZ NEM LEHET IGAZ! És az iskola udvara, ami veszélyes?!! 4 éve ígérgetnek! Több levélben megígérték, személyesen is megígérték, köztük Polgármester Úr is! Gyerekek sérültek meg az udvaron, többen is! Kaptunk egy műfüves pályát, az udvar többi részén maradt a töredezett beton!...” – fakadt ki egy anyuka az egyik kerületi lap Facebook bejegyzése alatt, ahol többen is egyetértettek vele.

undefined

Az udvar rendbetételét ugyanis 2014-ben, még az előző kampányban ígérte meg Gajda Péter az akkor még önkormányzati fenntartású intézményben. A munka azonban nem kezdődött meg, viszont két gyermek is megsérült ott, és csak az idei közösségi költségvetésnek köszönhetően újulhat meg ez a terület is, ugyanis a lakók megszavazták. Ennek ellenére Fekete László fennhangon hirdeti, hogy a Puskás Iskola udvarát „az oda járó iskolások körülményeivel kapcsolatos felelősségérzettől vezérelve” kezdték el rendbe tenni. De hol volt ez a felelősségérzet, amikor 2015- ben egy kislány foga törött ki, amikor megbotlott a feltöredezett aszfalton, vagy 2017-ben, amikor egy akkor ötödikes gyermek karja tört el? Gajda Péterék persze most arra hivatkoznak, hogy az iskolák fenntartását 2017-ben átvette az állam, és a felújítás a Klebelsberg Központ feladata lenne, de ők mérhetetlen felelősségérzetről téve tanúbizonyságot, a kispestiekért megteszik. Jól látható, hogyan működik a baloldali városvezetés, hogy lesz mennybemenetel egy be nem tartott ígéretből a kampányban… Ráadásul fél munkát végeztek, hiszen a balesetveszélyes focipályához nem nyúltak.

undefined

Jobboldali javaslatra fejlesztenek

Szintén a körzet szégyenfoltja volt a Berzsenyi utcai felnőttorvosi rendelő, amelynek felújítását a Fidesz-KDNP frakció javasolta. Az idei költségvetés tervezésekor kérték, hogy 40 millió forintot különítsenek el a munkálatokra, de a baloldali városvezetés leszavazta a kezdeményezésüket. Viszont a módosított költségvetésbe már bekerült 18 millió forint az épület külső felújítására. Így saját ötletként tálalva kezdték meg a munkálatokat, és hirdetik a kampányban, hogy ezt is megcsinálták. És már itt is van Gajda Péter újabb kampányígérete: hamarosan belül is felújítják az épületet.

forrás: kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=