Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2019.08.10.

Megszorongatta Gajdát a baloldal?

Az EP-választást követően teljesen átrendeződtek az erőviszonyok a baloldalon az országos tendenciáknak megfelelően Kispesten is. Ahogy azt várni lehetett, az MSZP-t bedaráló Gyurcsány-párt és a Momentum új alkukat erőltetett, amelynek értelmében Gajda Péter – hogy eleget tegyen a balliberális hatalmi érdekeknek –, saját régi embereit is beáldozta a közelgő önkormányzati választás előtt, teljesen ismeretlen jelöltekre cserélve őket. A Fidesz szerint a baloldal hatalmi osztozkodásra és saját túlélésükre használja fel az önkormányzati választásokat, és nem a városrészek sorsa, csupán saját túlélésük érdekli őket.

undefined

Miután a Fidesz győzelmét, és Gajda Péter (MSZP) pártjának nagy bukását hozta a májusi európai parlamenti (EP) választás, Kispesten is átrendeződtek az erőviszonyok a balliberális oldalon. Kispest polgármesterének a hatalom megtartása érdekében politikai alkut kellett kötnie, így plusz képviselői helyeket kapott az MSZP-re katasztrofális vereséget mérő Gyurcsány-párt (DK) és a Momentum is. A hatalomért kényszerből a korábbi héthez képest idén már csak öt szocialista képviselőjelölt indul ősszel a szivárványkoalícióban, információink szerint ugyanis két helyet kellett adni a Momentumnak, további egy helyet pedig a DK-nak.

Régi harcostársakért sem kár

A hatalom megtartása érdekében kirakták a jelöltek közül Gajda Péter egyik legrégebbi szocialista harcostársát, az 1998 óta képviselő Szujkó Szilviát, aki már 2014-ben is áldozatul esett a baloldali pártok alkuinak. Akkor ugyanis bravúros módon beelőzte őt az alpolgármesteri székért az azóta megszűnt Együtt pártban politizáló, az ’56-os megemlékezést fütyüléssel meggyalázó, a semmiből előtűnő Rátkay Andrea, akinek 2019-ben immár a Gyurcsány-párt biztosít politikai túlélési lehetőséget, most épp ugyanis DK-s jelölt lett. De kiesett a pikszisből a pozícióhalmozó szocialista képviselő, a VAMÜSZ-t is vezető Kránitz Krisztián is, ő sem indul újra ugyanis ősszel – egyes, belső körökből származó információink szerint – személyére már amúgy is sokan kiakadtak a baloldalon is. Ezzel párhuzamosan pedig teljesen ismeretlen jelöltek is felbukkannak a baloldalon. Hagyományos Kispesten egy DK-s ejtőernyőst indítanak, aki csupán egyszer, még 2002-ben volt az SZDSZ színeiben jelölt, de még soha nem volt képviselő. Míg a meglehetősen lokálpatriótának számító Wekerletelepet a Momentum kapta meg, amelynek egyik jelöltje információink szerint két hónappal ezelőtt költözött a kispesti lakótelepre.

2014-ben kezdődött

Noha Gajda Péter szereti azt hangoztatni, hogy ő pártokon felül, Kispestért dolgozik, a legutóbbi, 2014-es önkormányzati választáson is láttuk, hogy ez nem egyezik a valósággal. Akkor tákolta ugyanis össze – mindenféle politikai pártalkukkal – a Kispestet előre nem vivő balliberális szivárványkoalíciót, amelyet a mostanra a szakadék szélére tántorgó MSZP, a baloldal vezérévé avanzsáló DK, a mérhetetlen támogatottsággal bíró Párbeszéd, és az azóta kimúlt Együtt alkotott. Most pedig újabb alkuk árán próbálja a hatalmat megtartani. De a kedélyek vélhetően még így sem csendesedtek el, hiszen akár újabb komoly vita várható az alpolgármesteri székek kiosztásakor is: információink szerint Gajda Péter egyik kedvence, a párbeszédes Varga Attila is bejelentkezett az alpolgármesteri székért, csak hogy ott már most is vannak eleve hárman baloldaliak.

Hatalmi osztozkodás

A magyar települések jövőjét is veszélyezteti az ellenzék alkalmatlansága. A közösnek hazudott alkalmatlan ellenzéki jelöltek mögött színlelt, álságos, hazug politikai paktumok állnak, amelyeknek legnagyobb áldozatai a magyar falvak és városok lennének. Az ellenzéki pártok csak hatalmi osztozkodásra használják fel az önkormányzati választást is: településeket, kerületeket, pozíciókat osztogatnak maguk között, nem a magyar falvak és városok sorsa érdekli őket valójában, csak a saját túlélésük – írta a Fidesz az önkormányzati választásokkal kapcsolatos közleményében. A kispesti események láttán azt gondoljuk, nincs is mit hozzátenni.

forrás: kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=