Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2019.05.30.

A jobboldal javaslatára emelkedhet a polgárőrök támogatása

Bár a februári képviselő-testületi ülésen leszavazta a baloldali városvezetés a Fidesz-KDNP azon javaslatát is, hogy kapjon fél millióval több támogatást a kerületben működő két polgárőr egyesület, a mai képviselő-testületi ülés módosított költségvetésében már az eredeti 3 milliós támogatás helyett 3,5 millió forint szerepel. Így a Gajda Péter vezetett szocialista városvezetés elmondhatja: megemelték a támogatási összeget, annak ellenére, hogy az eredetileg a jobboldali frakció javaslata volt…

undefined

A szocialista városvezetés által eredetileg tervezett 3 millió forintnál félmillió forinttal több támogatást kap a kerületben működő Kispesti Készenléti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, valamint a Dél-pesti Autóvadász és Polgárőr Egyesület idén – derül ki a ma a képviselő-testület elé kerülő módosított költségvetésből. Vagyis újabb bizonyítéka annak, hogy a jobboldali kezdeményezéseket ugyan leszavazza a baloldali városvezetés, aztán később részben vagy egészen mégis megvalósítja azt.
Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) évek óta küzd azért, hogy az önkéntes alapon, állandó készenlétben álló két szolgálat több támogatást kapjon, hiszen sokat tesznek a biztonságunkért, és sokszor erőn felül teljesítenek. Neki köszönhetően emelkedett már eddig is évről-évre a támogatásuk.
A további emelés érdekében a Fidesz-KDNP frakció még a februári költségvetési vitában javasolta, hogy kapjanak több pénzt a polgárőr egyesületek, kezdeményezésüket azonban a baloldali városvezetés leszavazta. Szathury Kolos azonban a Várospolitikai, Városüzemeltetés és Rendészeti Bizottság márciusi ülésén ismételten javasolta, hogy emeljék meg a két egyesület támogatását félmillió forinttal.
- A bizottság megszavazta azon javaslatomat, hogy kérjük fel polgármester urat, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a költségvetés átcsoportosításával megemelhessük a támogatás összegét – mondta el lapunknak Szathury Kolos, aki hozzátette: az egyik egyesület támogatása az eredeti támogatás mellett csökkent volna, holott szakmailag sem lenne indokolt a támogatás csökkentése, ezért is javasolta az emelést. Ennek köszönhetően ma erről is dönt a képviselő-testület a módosított költségvetés kapcsán. Így várhatóan mégis megkapja az emelt, 3,5 millió forintos támogatást az idei évre a két egyesület. A bizottság elnöke, Lackner Csaba (MSZP) egyébként nem javasolta az emelést, mert – ahogyan fogalmazott – így kerek a költségvetés, nem javasolna költségvetés módosítást. – A legutóbbi képviselő testületi ülésen megkérdeztem Gajda Pétertől, hogy tájékoztatták-e a bizottsági döntésről, akkor azt mondta, hogy igen, vizsgálja a lehetőségeket. Nagyon örülök, hogy megtalálták a módját annak, hogyan támogathatjuk még inkább azokat az önkénteseinket, akik a szabadidejüket feláldozva, a családjuk mellől, a vasárnapi ebéd közben is felállva sietnek a mi védelmünkre – tette hozzá Szathury Kolos képviselő, aki arról egyelőre nem tudott tájékoztatást adni, hogy ez az összeg hogyan oszlik majd meg a két egyesület között. 

forrás: kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=