Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2019.01.17.

Ismét gyerekek táborozását segítik a jótékonysági koncert adományaiból

Csaknem 130 gyermek juthat el ismét nyári táborba dr. György István kormánymegbízottnak köszönhetően, aki immár negyedik alkalommal ajánlotta fel „Adjunk a húroknak…és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncertjének bevételét erre a célra. A Póka Egon Experience-szel közös legutóbbi koncerten, tavaly decemberben 3,8 millió forint gyűlt össze.

undefined

Nyolcadik alkalommal csapott a húrok közé dr. György István, Budapest kormánymegbízottja a Póka Egon Experienc-szel egy jó ügyért. A 2011-ben Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő ötletéből útjára indított koncertsorozat bevételeit rászorulóknak ajánlják fel a szervezők évről-évre. Korábban a Gyermekek Átmeneti Otthonainak lakóit számítógépekkel és fitnesz eszközökkel lepték meg, de hozzájárultak a kispesti Eszterlánc Bölcsőde sószobájának kialakításához is, valamint tévénéző-, masszázs foteleket, és gyógyászati segédeszközöket vásároltak a kispesti nyugdíjas otthonnak is. Az utóbbi három alkalommal pedig kispesti és kőbányai gyermekek táborozást támogatták, amely annyira sikeres volt, hogy a szervezők úgy döntöttek: idén is abban vállalnak szerepet, hogy minél több élményhez juttathassák a gyerekeket. Kispestről közel 300 gyermek táborozhatott már eddig a támogatásnak köszönhetően, az idei évben pedig csaknem 130 gyermek vághat neki újra a kalandoknak.

 - Kormánymegbízott úrral úgy ítéltük meg, ez az a cél, amelyen keresztül a legtöbb kispesti gyermeknek és családnak segíthetünk. Idén is közel 130 gyermek kaphat fejenként 15ezer forintos támogatást. Jó látni a mosolygós arcokat és az élménybeszámolókat, amelyeket a tábokrokból küldenek a gyerekek - mondta lapunknak Dódity Gabriella képviselő, a táborozási pályázatot lebonyolító Kispesti Társaskör elnöke. A pályázat kiírására várhatóan március elején kerül sor, a részletekért és a pályázati anyag letöltéséért érdemes a Kispesti Társaskör Facebook oldalát figyelni.

További információt a [email protected] e-mail címen, vagy a 06 20 232 4303-as telefonszámon lehet kérni.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=