Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2018.10.25.

Kedvező előjelek az EP-választásra

A kormánypártok számára kedvező lehet a jövő májusi EP-választás, ahol eldől, milyen irányba halad tovább Európa. Magyarország a központosított európai szuperállammal szemben, a nemzetállamok mellett foglalt állást és minden lehetősége adott, hogy számára kedvezően befolyásolhassa Európa jövőjét.

undefined

Azért a migráció lesz a jövő májusi európai parlamenti (EP-) választás legfontosabb témája, mert a többi kulcskérdés is levezethető belőle, vagy összefügg vele – mutatott rá Mráz Ágoston Sámuel politikai elemző, a Nézőpont Csoport vezetője a Kispesti Fidesz Polgári Klubján. Az Európai Unió jövője is ide tartozik: folytatódik-e a brüsszeli központosítás és az unió „szuperállammá” alakítása, amely Brüsszelből döntené el a tagállamok feje fölött például a migrációs politikát, vagy visszatérhet-e az erős nemzetállamok uniója, ahol a tagállamok szabad utat járhatnak. E két erő feszül egymásnak: a „föderalisták”, a megaállam hívei és a „szuverenisták”, a nemzetállamokban gondolkodók – tette hozzá.

Nem véletlen, hogy az ellenzék kerüli a témát, mert nincs hiteles mondanivalójuk – mondta –, hiszen néhány éve még „álproblémáról” harsogtak, mára a baloldal politikusai azt állítják, hogy ők mindig is határkerítést akartak építeni, ami „komikus, furcsa érzés”. Ezért is érezhetik úgy az ellenéki pártok és szavazóik, hogy nem lesz számukra kedvező kimenetelű az EP-választás. Továbbá azért, mert általában az egész ellenzékről elmondható: katasztrofális állapotban van. A kormánypártok viszont erejük teljében vannak: áprilisban 2,8 millió ember támogatását nyerték el, ami a kutatások szerint azóta még növekedhetett is. Ezért a Fidesz-KDNP-nek minden esélye megvan, hogy sikeresen szerepeljen a 2019-es két választáson (tavasszal az európai parlamentin, ősszel pedig az önkormányzatin).

undefined

Közép-Európa erős és egységes

Magyarország akkor lehet képes számára kedvezően alakítani Európa jövőjét, akkor lehet erős az érdekérvényesítő képessége, ha vannak szövetségesei – hangsúlyozta Mráz –, márpedig soha ennyi szövetségese nem volt hazánknak, mint jelenleg. Elmondható, hogy minden szomszédos állammal jó viszonyt alakítottunk ki: erőssé vált a V4 együttműködés, a történelmi tehertételek ellenére kedvező a kapcsolat Romániával, Szerbiával és szövetségeseink között tudhatjuk Bulgáriát, Horvátországot, Bajorországot és Olaszországot is.

forrás: kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=