Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2019.11.09.

Parkolási káosz jöhet a Hunyadi utcában is?

Újabb parkolási nehézségeket okozhat Kispesten a baloldali városvezetés, ugyanis a Lackner Csaba (MSZP) vezette szakbizottság baloldali többsége az előző ciklusban megszavazta, hogy a kerékpáros úthálózat fejlesztése érdekében megszüntessék a parkolási lehetőséget a Hunyadi utca Ady Endre út és Nádasdy utca közötti szakaszán.
undefined
 
Budapest kerékpárhálózatának bővítése érinti több ponton Kispestet is, az ezzel kapcsolatos terveket kellett véleményeznie a korrupciós botrányban érintett Lackner Csaba (MSZP) vezette Várospolitikai, Városüzemeltetési és Rendészeti Bizottságnak az önkormányzati választás előtti utolsó ülésén. A tervek szerint kerékpárút létesülne a Hunyadi utcában is, ez azonban felszámolná a Hunyadi utca Ady Endre út és Nádasdy utca közötti szakaszán a már amúgy is csak egy oldalon létező parkolási lehetőséget, nem kis nehézséget okozva az ott élőknek ezzel. A bizottság 3 igen és 2 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot.
 
– Az lenne cél, hogy enyhítsünk a Kispest több pontját is érintő parkolási nehézségeken, ez a kezdeményezés pedig éppen a meglévő parkolóhelyeket szüntetne meg a Hunyadi utcában. Ami számomra felháborító, hogy a baloldali városvezetés nem is egyeztetett az ott élőkkel – mondta lapunknak Fehér Marcella (Fidesz-KDNP) bizottsági tag, aki nem támogatta az elképzelést. Azt is elmondta, a városvezetés részéről azzal érveltek a parkolóhelyek megszüntetése mellett, hogy az csupán néhány autót érintene, hiszen az utcában az udvarok többségébe be lehet állni.
 
forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=