Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2019.04.13.

A Fidesz-KDNP javaslatára nemet mondtak, most mégis felújítják a Berzsenyi utcai rendelőt Gajdáék

Bár a Fidesz-KDNP februári javaslatát, amely szerint 40 millió forintot különítsen el az önkormányzat a költségvetésben a Berzsenyi utcai felnőttorvosi rendelő felújítására, elutasította a baloldali városvezetés, az április 11-én megtartott Civil fórumon már arról beszélt Gajda Péter (MSZP), hogy idén korszerűsítik a rendelőt. Egy újabb példa arra, hogy a szocialista városvezetés a Fidesz-KDNP javaslatait valósítja meg, majd adja el sajátjaként…

undefined

40 millió forintot javasolt a költségvetés tervezésekor a Berzsenyi utcai felnőttorvosi rendelő felújítására a Fidesz-KDNP frakció, de a baloldali városvezetés leszavazta azt, miután Gajda Péter szocialista polgármester felszólította a képviselőket, hogy szavazzanak nemmel a jobboldali frakció 12 pontos módosító indítványára. Pedig az számos fontos fejlesztést tartalmazott, közte a Berzsenyi utcai rendelő felújítását, amely jól láthatóan borzalmasan elhanyagolt állapotban van, omladozik a vakolat, a nyílászárók esnek szét, és az épület belül is sürgős felújításra szorul. Most azonban Gajda Péter a Civil Fórumon bejelentette, hogy fejlesztések kezdődnek a Berzsenyi utcai felnőttorvosi rendelőben.

undefined

– Örülök, hogy ugyan ismét nem egyenesen, hanem kerülőúton, de célba ért egy újabb javaslatunk! Sebaj, hiszen megszoktuk, hogy a Fidesz-KDNP frakció javaslatát a "pártokon felül, Kispestért" szlogen jegyében mindig leszavazzák, azután saját javaslatként tálalják a kispestieknek – írta Facebook posztjában Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok.

undefined

A baloldali városvezetés hozzáállását mutatja egyébként az is, hogy Egészségügyi Intézet aulájának a felújítását már a tavalyi évre betervezték a költségvetésbe, mégis idén őszre ígérik a megvalósítását. Ráadásul azt a lehetőséget is elpuskázták Gajdáék, hogy forrást kaphasson a kormánytól a kerület: Kispest egyedüliként egy forint támogatást nem kért, mivel az Egészséges Budapest Program fejlesztési forrásigényekor azt jelezték, hogy a szükséges munkálatokra az önkormányzat biztosítja a forrást. Vagyis az olvasható ki a Gajda Péterékkel is egyeztetett táblázatból, hogy a kispesti intézmény esetében a kerületnek nincs szüksége a kormányzat támogatására. Így a felújítást, amelyet az ígéretek szerint őszre befejeznek, önerőből kell megoldania az önkormányzatnak.

undefined

undefined

undefined

undefined

forrás: kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=