Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2018.11.28.

Idén is a húrok közé csapnak egy jó ügyért

Töretlen népszerűségnek örvend dr. György István, Budapest kormánymegbízottja és a Póka Egon Experience „Adjunk a húroknak…és a rászorulóknak is!” jótékonysági koncertje, amelyet idén nyolcadik alkalommal rendeznek meg december 7-én, pénteken a KÖSZI-ben. Az elmúlt években 20 millió forint gyűlt össze az adományokból, amellyel rászorulóknak segítettek.

undefined

Immár hagyományosan, nyolcadik alkalommal rendezik meg december első péntekén, ezúttal december 7-én este a kőbányai KÖSZI-ben (X. Előd utca 1.) az „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncertet. Dr. György István a Póka Egon Experience-szel 2011 óta minden évben zenél a jó ügyért, amelynek ötlete Dódity Gabriellától származik, aki évről évre segítséget nyújt a szervezésben is. Az elmúlt hét alkalommal összesen 20 millió forint gyűlt össze. Az adományokból a Gyermekek Átmeneti Otthonának lakóit számítógépekkel és fitnesz eszközökkel lepték meg, de hozzájárultak a kispesti Eszterlánc Bölcsőde sószobájának kialakításához is, valamint tévénéző-, masszázs foteleket, és gyógyászati segédeszközöket vásároltak a kispesti nyugdíjas otthonnak is. Az utóbbi három alkalommal pedig kispesti és kőbányai gyermekek táborozását támogatták, a kerületünkből 230 gyermek kapott segítséget az elmúlt években. Az idei koncert adományait is a gyerekeknek szánják, hogy 2019 nyarán minél több diákot juttathassanak el nyári táborokba, hogy ezáltal élménydús, felejthetetlen kalandokban legyen részük.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=