Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2018.11.26.

Gajdáék ismét elszalasztották a lehetőséget

Ismét egy fejlesztési forrástól esett el a Gajda Péter (MSZP) vezette önkormányzat miatt Kispest, miután a kormány által útjára indított Egészséges Budapest Program fejlesztési forrásigény felmérésekor azt jelezték, a Kispesti Egészségügyi Intézet hőszigeteléséhez, a fűtési rendszer korszerűsítéséhez és a földszinti rész felújításához az önkormányzat biztosítja a forrást. Ebből pedig az olvasható ki, hogy a kispesti intézmény esetében a kerületnek nincs szüksége a kormányzat támogatására.

undefined

A budapesti és Pest megyei kórházak, valamint szakrendelők felújítására és fejlesztésére indította útjára a kormány a tavalyi évben a mintegy 700 milliárd forintos összköltségű, kizárólag hazai forrásból finanszírozott Egészséges Budapest Programot, amelynek keretében három centrumkórházat alakítanak ki, súlyponti, központi szerepet kap a János kórház is, és további huszonöt kórházat újítanak fel Budapesten és Pest megyében. De nem csupán a kórházakra költ a kormány, hanem arról is döntött, hogy szinte valamennyi kerület járóbeteg-ellátási szakrendelője is megújul, vagyis 32 budapesti és Pest megyei szakrendelő is kap támogatást.

 A többi kerület élt a lehetőséggel

A fővárosi kerületek szakrendelőinek felújítására mintegy 35 milliárd forintot biztosít a kormány. Csak néhány példa: a szomszédos XVIII. kerület 300 millió, Kőbánya 780 millió, míg Csepel 1,7 milliárd forintot fordíthat a szakrendelő felújítására, míg a XX. kerületben szintén mintegy 2 milliárd forintból újul meg a rendelő. De az ellenzéki XIII. kerületet 58 millió, a XIV. kerületet 511 millió, míg a XV. kerületet 385 millió forinttal támogatja a kormány.

undefined

Kispest nem kért forrást?

A támogatási összegek megítélése előtt a fejlesztési igényeket kérdőívben mérte fel a minisztérium megbízásából az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Kispest is jelezte igényét, ám a kitöltött táblázatban feltüntette ugyan az Egészségügyi Intézet földszinti betegirányító részének felújításának, illetve az épület külső homlokzati felújításának, szigetelésének, valamint a fűtési rendszer korszerűsítésének mintegy 205 millió forintos igényét, ám ugyanabban a táblázatban azt is jelezték, erre az önkormányzat biztosítja a forrást.

– Gajda Péterék jóváhagyták ezt a táblázatot, amelyet egyébként nekem, mint fejlesztéspolitikai tanácsnoknak meg sem mutattak elküldés előtt, és amelyből tulajdonképpen az olvasható ki, hogy a Kispesti Egészségügyi Intézmény esetében a kormányzat támogatására nincs szükség. De ha megnézzük az épületet, láthatjuk, hogy ráfér a felújítás. Mindez megkérdőjelezi Gajda szavainak hitelességét, hiszen folyamatosan azzal támadják a kormányt, „nem segít Kispestnek” – mondta lapunknak Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok, akit szintén folyamatosan támad a városvezetés, miért nem hoz fejlesztési forrást. Mint mondta, a városvezetés tehetetlenségének sajnálatos, de tipikus példája ez is, hiszen a Kossuth téri piac felújítására sem pályáztak idén. Szomorú mindez, mert míg Budapest szinte valamennyi kerülete kormányzati támogatással teheti színvonalasabbá az egészségügyi ellátást, addig Kispest elszalasztotta a lehetőséget. A történtek ellenére Dódity Gabriella tovább lobbizik annak érdekében, hogy a kerület kapjon forrást a Kispesti Egészségügyi Intézet felújítására.


 Kormányzati támogatások

Gajda Péter (MSZP) polgármester számos képviselő-testületi ülésen is megjegyezte, hogy a kormány nem támogatja a baloldali kerületeket, köztük Kispestet sem. Utánaszámoltunk: az elmúlt években közel 2,5 milliárd forintnyi kormányzati és fővárosi támogatást kapott a kerület. 2013-ban 1,8 milliárdos adósságot vállalt át az állam az önkormányzattól. Emellett 2013-14-ben dr. György István akkori főpolgármester- helyettes és munkatársa, Dódity Gabriella közbenjárásával a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés közel negyed milliárd forintot szavazott meg a Jézus Szíve Plébánia közösségi tereinek fejlesztésére és a Kossuth téri piac környezetének rendezésére, amelyet már a kerület tervei alapján újítottak fel. Ezen felül 110 millió forintos támogatással épül újjá épp most a wekerlei kispiac, és nemrég, szintén a Fővárosi Önkormányzattól kapott Kispest 100 millió forintot az Eötvös utcai KRESZpark megújítására. Az utóbbi időben újult meg 30 millió forintos támogatással a Szivárvány Óvoda, és a kormányprogramnak köszönhetően a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában vadonat új kültéri rekortán pályával gazdagodott a Vass Lajos Általános Iskola. Ezen felül szintén kormányprogram keretében, minisztériumi támogatással a Magyar Labdarúgó Szövetség több százmilliós beruházásában újul meg épp az önkormányzati sporttelep, a KAC pálya, ahol új műfüves pályát és rekortán futókört építenek, valamint megújulnak az öltözők és a vizes blokkok is.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=