Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2018.11.01.

Gyűlnek a játékok Karácsonyra

Sorra gyűlnek az irodában a játékok és a tartós élelmiszercsomagok a Fidesz kerületi szervezete által meghirdetett jótékonysági gyűjtés keretén belül.

undefined

Az előző évekhez hasonlóan Dódity Gabriella (Fidesz) elnök, immár hagyományosan egy óriás mackóval, Bercivel kezdte meg az adománygyűjtést. A felajánlásokat november 16-ig várják két helyszínen.

Immár hagyomány, hogy a kispestiekkel közösen a Fidesz-KDNP frakció tagjai bearanyozzák a kispesti rászoruló családok, gyerekek Karácsonyát. A 2016-ban útjára indított kezdeményezésnek köszönhetően idén is számos családnak segíthetnek a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum közreműködésével. Tavaly a megmozdulásnak köszönhetően 66 gyermek arcára sikerült mosolyt csalniuk, és 30 családnak segítettek kicsit tehermentesíteni az ünnepi időszakot.

– Évről-évre egyre több adomány gyűlik össze. Nagyon köszönöm a kollégáimnak, és természetesen a kispestieknek is, hiszen minden évben mellettünk állnak, velünk együtt segítenek a rászorulóknak – köszönte meg lapunkon keresztül a sok-sok segítséget Dódity Gabriella, aki arra kért mindenkit, hogy olyan könyvet, játékot, sportszert adományozzanak, amelyet maguk is szívesen fogadnának. A tartós élelmiszerek közül leginkább a lisztre, cukorra, olajra, lekvárra, tésztára és szaloncukorra lenne szükség.

A felajánlásokat csomagolás nélkül a XIX. kerület, Ady Endre út 91. szám alá, a kispesti Fidesz Irodában, vagy az Ady Endre út 140. szám alá, a KDNP irodájában várják, munkanapokon 10-17 óra között, legkésőbb november 16-ig. 

Információt a 06-20-242-7079-es telefonszámon adnak.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=