Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2018.10.31.

Kiegyensúlyozott tájékoztatást kér a Fidesz-KDNP frakció

Elfogult és egyoldalú a baloldali városvezetés kommunikációs stratégiája, amely ellen a Fidesz-KDNP frakció nem először emel szót. Gajda Péterék (MSZP) a jogsértéstől sem rettenek vissza annak érdekében, hogy kizárólag a saját embereiket szerepeltessék például az önkormányzat közterületi hirdetőtábláin, emiatt egyébként már 400 ezer forintos bírságot is kaptak. Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) közterületi tanácsnok indítványában ismét kezdeményezte a kiegyensúlyozott és arányos tájékoztatás biztosítását, amelyről egyébként 2015-ben egyszer már döntött a képviselő-testület, csak a jelek szerint ez Gajdáékat nem annyira érdekli…

undefined

Az utcákat járva nap mint nap olvashatunk az intézmények és megállókban elhelyezett önkormányzati hirdetőtáblákon a baloldali városvezetés minden lépéséről, más azonban azokon a felületeken nem kap helyet. Ezeket ugyanis, csakúgy, mint a kommunikációs gépezet szinte valamennyi más csatornáját arra használja Gajda Péter (MSZP) polgármester és csapata, hogy saját embereiket szerepeltessék rajta. Emiatt egyébként az országgyűlési kampányban pénzbírsággal is sújtotta a kerületet a Választási Bizottság, amikor az önkormányzati hirdetőtáblákon csak Burány és Hiller szerepelt, de más jelöltek nem kaptak rajta helyet - ezt a kispestiek 400 ezer adóforintja bánta. 

Egyszer már megpróbálták

Az egyoldalú tájékoztatás ellen már nem egyszer szót emelt a kispesti Fidesz-KDNP frakció. Kezdeményezték, hogy a médiafelületek elosztásakor legyen figyelemmel az önkormányzat a választási eredményekre – vagyis az önkormányzat által előállított kommunikációs felületeken ne csak a baloldali képviselők kapjanak helyet. Az akkor elfogadott határozatban a testület felkérte a polgármestert, hogy az önkormányzat sajtóirodája biztosítsa a kiegyensúlyozott tájékoztatás megvalósulását az önkormányzati médiában. Ha megnézzük az önkormányzati hirdetőtáblákat, ez egészen biztosan nincs így, hiszen azon elvétve, ha láttunk Gajdán és frakciótársain kívül más politikai szereplőt. 

Ismét nekifutnak

Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) önkormányzat képviselő ezért ismét azt javasolja a képviselő-testületnek, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a kispestieket ne elfogultan tájékoztassák, és a kerületiek adóforintjából fenntartott kommunikációs felületeken haladéktalanul biztosítsa az önkormányzat a kiegyensúlyozott és arányos tájékoztatás alapfeltételeit, és arányosan adjon helyet a választásokon mandátumot szerezett jelölő szervezeteknek.
- Elfogadhatatlan, hogy a közpénzből működtetett önkormányzati médiában ekkora a baloldali túlsúly, mint ahogyan az is, hogy vannak olyan felületek, ahol a frakciónk véleménye nem jelenhet meg – mondta el lapunknak Szathury Kolos, utalva arra, hogy ezeken a felületeken az LMP és a Jobbik sem kap megfelelő helyet. 

Nem sajnálják a pénzt kommunikációra

Idén 20 millió forinttal többet, csaknem 150 millió forintot költenek kommunikációra, azaz, hogy megmaradhasson a rózsaszín pátosz Gajda Péter polgármester körül. Vagyis, a Kispest.hu, a Kispest újság és mellékletei, a Kispest tv, a hírlevelek – print és online – a közterületi hirdetőtáblák valamint egyéb felületek költségei sorra emelkednek. Nem mellékesen a Kispesti Magazinnak is rendszeres szereplői Gajda, és a párttársai.
A Kispest TV költségterve például 2015-ben 20 millió forintról a duplájára emelkedett. Akkor Dódity Gabriella kifogásolta az emelést, erre Gajda válaszul azt mondta, hogy ez a tétel vissza fog térni a korábbi kiadási szintre, ez azonban a mai napig nem történt meg, idén is 42 millió forintot szán a tv üzemeltetésére az önkormányzat.   

És ebben a 150 millió forintban még nincsenek benne azok a „rejtett kiadások” - mint például a kommunikációval foglalkozó munkatársak bére stb. -, amelyek nincsenek külön soron nevesítve a költségvetésben. Jól látszódik, hogyGajdáék nagyon sok pénzt költenek arra a kerület költségvetéséből, hogy az újságokban, tévében és a közintézmények előtt található táblákon szerepeljenek, ez pedig súlyosan és folyamatosan sérti a frakciók és a képviselők érdekeit.

Csak viszonyításképpen, a korábbi 130 millió forintos kommunikációs költségkeret mellett 30 millió forintot szántak Gajdáék piac felújításra, 16 millió forintot az Egészségügyi Intézet  fejlesztésére, és 10 millió forintot panel programra.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=