Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2018.09.04.

Birtokba vehették a diákok az új kézipályát a Vass Lajos Iskolában

Végre elérkezett a várva vár pillanat! Birtokba vehették a diákok a Vass Lajos Általános Iskolában nemrég elkészült új kézilabdapályát, amely a kormány három milliárd forintos „Rekortán pálya fejlesztési programja” részeként, a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában valósult meg idén nyáron.

Égető szükség volt már egy modern, jól használható, és megfelelően kihasználható pályára a Vass Lajos Általános Iskolában, ahol az idei tanévben már a második kézilabda szakosztály indult. Ezért dolgozott hónapokon át a megvalósításon Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok, akinek közbejárásával végül a kormány három milliárd forintos „Rekortán pálya fejlesztési programjának” köszönhetően, a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában megépülhetett az új pálya. Dódity Gabriella, aki végigkövette a tervezést és a kivitelezési munkálatokat, a hivatalos megnyitón örömét fejezte ki a legújabb, teljes egészében kormányzati forrásból megvalósuló fejlesztés kapcsán.

- Dupla öröm ez számunkra, hiszen nemcsak a gyerekeknek nyújt sportolási lehetőséget, hanem a Kispesti Női Kézilabda Klub partneriskolájaként a Vass Lajos iskola az edzéseknek is méltó körülményeket tud biztosítani. De van még feladatunk itt is: meg kell újítani a tornatermet, és bízom benne, mielőbb megépül a Kispestre tervezett kézilabdacsarnok is – mondta el a fejlesztéspolitikai tanácsnok, aki a helyszínen megköszönte minden érintettnek a segítséget. Az ünnepségen a legtehetségesebb Kispesti Kisoroszlánoknak is átadták az elismeréseket. 

undefined

 undefined

undefined

undefined

undefined

undefined

undefined

undefined

undefined

forrás: kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=