Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2018.07.23.

Citrom-díj az önkormányzatnak az elhibázott ablakcsere miatt

Míg a lakókat akár többszázezer forintra is megbüntetheti az önkormányzat, ha megszegik a wekerletelepi építési szabályzatot, és visszabontásra kötelezhetik őket, addig a jelek szerint Kránitz Krisztián MSZP-s képviselő, az önkormányzat vagyonkezelő cégének (VAMÜSZ) vezetőjeként fittyet hányhat a szabályokra. Ahogyan azt tette az Árnyas utcai óvoda tagóvodáinak ablakcseréi során is, amelynek köszönhetően Citrom-díjat kapott az önkormányzat Wekerletelep értékőrző programjának rombolása miatt. Persze örülünk az ablakcserének, de üdvözítőbb lenne, ha mindezt az önkormányzat a szabályokat betartva végezte volna el.

undefined

Meglehetősen egyedi elbírálás alá esnek Wekerletelepen a „szabályszegők”. Az önkormányzat ugyanis akár több százezer forintra is megbüntetheti azokat a lakókat, akik nem az építési szabályzatnak megfelelő nyílászárókat – mondjuk műanyag ablakot – építenek a saját házukba, majd visszabontásra, valamint az eredeti állapot visszaállítására kötelezheti őket. Miközben Kránitz Krisztián MSZP-s képviselő, a VAMÜSZ vezetője minden következmény nélkül simán kicseréltetheti az Árnyas óvoda gerébtokos ablakait bumfordi, osztás nélküli nyílászárókra. Holott Wekerletelepen, egyebek mellett az óvodák is „különösen értékes, kiemelten kezelendő” épületek, azaz csak az eredeti állapotnak megfelelő módosításokat lehet végrehajtani az épületeken. Az önkormányzat a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE) tiltakozása ellenére sem intézkedett az eredeti állapot visszaállításáról, holott a társaság tavaly ősszel levélben jelezte Gajda Péter (MSZP) polgármesternek, hogy a saját szabályzatukat szegték meg, megbontva ezzel Wekerletelep arculatát, és követelték az előírásoknak megfelelő ablakok beszerelését.  

Szégyenfalra került Kispest

És, ha ez még nem lenne elég, emiatt nemrég Citrom-díjat kapott Kispest Önkormányzata az egyik legnívósabb műemlékvédelmi civil szervezettől. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság ugyanis úgy ítélte meg, az Árnyas utcai óvoda tagóvodáinak más szerkezetű ablakokra történő cseréivel Wekerletelep értékőrző programjának rombolását hajtotta végre az önkormányzat. A műemlékvédelem legnagyobb nemzetközi civil szervezetének magyar tagja 2006 óta adja át ezt a díjat az általa leginkább elhibázottnak ítélt műemlék helyreállításokat végző intézményeknek. Így került szégyenfalra most Kispest is az Árnyas utcai óvoda három tagóvodájának ablakcseréjével.

 „Mindhárom épületen kicserélték az eredeti, különleges, sajátos osztású hagyományos ablakokat olyan új szerkezetekre, amelyek rendszerükkel, osztásukkal, így megjelenésükkel gyökeresen eltérnek az eredeti 1911-12-es szerkezetektől – holott az épületek „különösen értékes, kiemelten kezelendő” státuszuk mellett ez nem történhetett volna meg – áll a Vonás utcai óvodára korábban kifüggesztett indoklásban. Az önkormányzat részéről ugyanis senki sem vette át a díjat, ezért került ki a leírás az óvoda falára.

undefined

A díjról szóló leírás az óvoda falára került ki 

Mit sem ért a szemléletformálás?

Az önkormányzat 2013-ban és 2014-ben több százezer forintot biztosított a WTE-nek olyan szemléletformáló kiadványok terjesztéséhez, amelyek jogkövető magatartásra ösztönzik az itt élőket. Sajnálatos azonban, hogy épp az önkormányzat vagyonkezelő cégének vezetője, az MSZP-s képviselő Kránitz Krisztián nincs tisztában a szabályokkal. És ne gondolják, hogy ez az első eset; immár 11 éve a Pannónia Általános Iskola nyílászáróinak cseréjénél ugyan figyeltek az ablakok osztásaira, azonban a szabályzat szerint nem lehetett volna műanyag nyílászárókat beépíteni, továbbá a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár épülete sem egyezik az eredeti állapotával.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=