Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2018.06.19.

Idén elkezdődhet a kiserdő rendbetétele

Bemutatta a Pilisi Parkerdő Zrt. a Sibrik-felüljáró melletti, Víztorony utca irányába húzódó erdősáv rendbetételének terveit. A terület megújítását dr. György István Kőbánya és Kispest választókerületi elnöke, valamint Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok kezdeményezte még februárban, miután többször is jártak a helyszínen, és szembesültek az áldatlan állapotokkal: az erdőben hajléktalanok élnek és jelentős a környezetkárosítás. Hamarosan azonban várhatóan játszótér, fitnesz-park, futókör és kutyafuttató is várja majd a környékbelieket.

undefined

Célegyenesbe ért a gyorsforgalmi út melletti kiserdő rendbetétele. Az előzetes koncepciótervek után ugyanis a Pilisi Parkerdő Zrt. elhozta a véglegesnek tűnő tervet, amelyet a városvezetés el is fogadott, így várhatóan szeptemberben elkezdődhet az érdemi munka. A területre játszóteret, fitnesz-parkot, kutyafuttatót, napozódombot és egy fél kilométeres futókört is terveztek. A sport-és szabadidőparkot az első körben úgy alakítják ki, hogy az a jövőben – forrás függvényében – tovább bővíthető legyen. Így ez a park végre méltó körülményeket biztosít majd a környéken élők kikapcsolódásához.

A terület rendezésének kezdeményezői, dr. György István és Dódity Gabriella a zajvédelemről is igyekszik gondoskodni, ezért levelet írtak a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt-nek, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi út felújítása során lehetőség szerint tervezzenek egy zajvédő falat is az erdő mellé. Egyúttal kérték azt is, hogy a Derkovits utca forgalmának csökkentésére is találjanak megoldást.

undefined

Dódity Gabriella többször járt ki az erdőben, az egyik hajléktalannak vonatjegyet vett, mert a rokonoknál szeretett volna új életet kezdeni, és több, hajléktalanokkal élő cicát a Segítő Angyalok állatvédő szervezet valamint a Park Állatgyógyászati Központ segítségével beoltottak, és el is vittek az erdőből, hogy új gazdit keressenek nekik. Remélhetőleg hamarosan az összes ott élő kutyának és cicának sikerült rendes otthont találniuk.

Mivel a környéken egyre több volt a panasz, a lakók féltek, és nagyon szerettek volna már rendezett körülmények között kimenni a parkba, ezért idén dr. György Istvánék kezdeményeztek a tulajdonos, Pilisi Parkerdő Zrt.-vel a terület rendezése érdekében egy megbeszélést, amelynek köszönhetően elindult a tervezés, és hamarosan ez a terület is megújulhat Kispesten.

Fotók: Facebook 

forrás: kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=