Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2018.03.09.

Új lendület kell Kispestnek!

Aki itt él, nap, mint nap szembesülhet azzal, hogy Kispest egy helyben toporog, míg más kerületek látványosan fejlődnek. Üresen álló telkek, elmaradt beruházások, lerobbant állapotok az óvodákban, bölcsődékben. Dr. György István, Kispest egyik országgyűlési képviselőjelöltje igazi városépítő politikus, hiszen korábban Kőbánya polgármestereként 12 éven át segítette a városrész fejlődését, majd országgyűlési képviselőként és főpolgármester-helyettesként sok kispesti fejlesztésen is dolgozott. Emellett a rászorulókról sem feledkezik meg, számos jótékonysági kezdeményezésével segíti a nehéz helyzetben lévőket.

undefined

Kispesten is sokaknál ismerősen cseng dr. György István neve, hiszen az elmúlt közel egy évtizedben – Budapest főpolgármester- helyetteseként, majd kormánymegbízottként is – számos kispesti fejlesztés ügyét segítette, de jótékonysági akcióval is rengeteg örömkönnyet csalt a kerületünkben élő rászorulók szemébe. Összeállításunkban annak járunk utána, melyek is azok a fejlesztések, amik megvalósulásáért Kispest Fidesz-KDNP-s képviselőjeltöltje is akár kezdeményezőként, akár segítőként részt vett.

Felújított Ady Endre út

1,1 kilométeres szakaszon teljesen megújult az Ady Endre út a rendőrség és a Baross utca között. Az 500 millió forintos beruházást dr. György István főpolgármester- helyettesként koordinálta. A munkálatok során a villamosmegállók peronjait is átépítették, a megújuló útszakaszon az egy-egy forgalmi sáv mellett kerékpársáv is létesült, amely kapcsolódik a Hungária úti és a Határ úti meglévő kerékpárút-hálózathoz. Jelenleg az út felújítását szeretné elérni.

undefined

Megújult a Sibrik-felüljáró

2015-ben teljesen újjáépült a Sibrik Miklós úti felüljáró. Új útpályát építettek, a gyalogosjárdán kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros felületet hoztak létre.

undefined

Úton a Határ út rendbetétele

Kezdeményezésének köszönhetően 2014 tavaszán indult el a Határ úti buszvégállomáson a burkolat, a zöldfelületek, az útpálya felújítása, a közművek kiépítése és a pavilonok – többségének – elbontása. A teljes felújítás befejezését sajnos néhány közterület-használati engedéllyel évek óta nem rendelkező pavilonos akadályozza. A jelenleg Budapest Főváros kormánymegbízottjaként tevékenykedő dr. György István többször szorgalmazta a Határ út rendbetételének befejezését, jogi állásfoglalásában egyértelműsítette: le kell bontani a jogtalanul ott álló pavilonokat.

undefined

Megszépült terek

Negyed milliárd forintos támogatást nyert Kispest a Fővárosi Önkormányzat Tér_Köz Pályázatán, amelyért főpolgármester- helyettesként dr. György István is közbenjárt. A Kossuth tér parkolójának megújítását támogatta a főváros, a beruházás terveit Kispest Önkormányzata készítette el. A Jézus Szíve Templom környezetrendezésére 19 millió forintos támogatást fordíthatott a kerület. A kispesti Fidesz-KDNP-frakcióval együtt pedig sikeresen segítette elő, hogy a kerület 110 millió forintot nyerjen a Fővárosi Önkormányzattól a wekerlei kispiac fejlesztésére.

Varázskaraván

2012-ben indította a Varázskaraván elnevezésű kezdeményezést, amelynek keretén belül sajátos nevelési igényű vagy hátrányos helyzetű gyerekeket visznek az Állatkertbe elektromos autókkal. A kirándulásokon eddig több mint 300 kispesti és kőbányai gyermek vehetett részt.

undefined

Táborozási támogatás idén is!

2011 óta minden év decemberében jótékonysági koncertet ad a Póka Egon Experience-szel. Az „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is!” sikerét mutatja, hogy a 2017-es koncertjének bevétele rekordot döntött: 4 millió forint összegű adomány gyűlt össze, így hét év alatt összességében 19 millió forinttal segíthettek a rászorulóknak. A Gyermekek Átmeneti Otthonainak lakóit számítógépekkel és fitnesz eszközökkel lepték meg, hozzájárultak a kispesti Eszterlánc Bölcsőde sószobájának kialakításához, masszázs foteleket és gyógyászati segédeszközöket vásároltak a kispesti nyugdíjas otthonnak is. Az utóbbi két évben kispesti és kőbányai gyermekek táborozást támogatták, a kerületből 230 gyermek táborozhatott. Ez a szám idén tovább fog nőni, hiszen a pályázatot a tavalyi adományokból idén is kiírják.

undefined

Szabadidő- és sportpark a Csokonai utcában

A legújabb hírek szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatja a Csokonai utcába tervezett, fitnesz eszközökkel felszerelt szabadidő- és sportpark kialakítását. Ezért is sokat tett dr. György István kormánymegbízott a kispesti Fidesz-KDNP frakcióval.

Kézilabdapálya a Vass Lajos iskolában

Dr. György István a kispesti Fidesz-frakcióval és a Kézilabda Szövetséggel együtt jelenleg azon dolgozik, hogy elkészülhessen egy szabadtéri kézilabda pálya a Vass Lajos Általános Iskolában. A helyszínbejárás már megtörtént, jelenleg a tervekről egyeztetnek.

Házhoz megy a szelektív

Évek óta házhoz megy a szelektív hulladékgyűjtés dr. György István kezdeményezésének köszönhetően. 2013 márciusában kapták meg a kispesti lakosok is az első műanyag és papír hulladék gyűjtésére alkalmas tárolókat, amelyeket az FKF Zrt. havonta elszállít.

undefined

Fogyatékossággal élők támogatása

Jótékonysági koncertjének bevételéből 250 ezer forintot adományozott dr. György István Brandt Viktornak, aki 10 éve mozgássérült emberek utaztatását segíti, adományokat gyűjt és élményeket szerez. Kérése az volt, kispesti fogyatékossággal élőket segítsen az összegből. A kormánymegbízott emellett 100 ezer forintot adományozott a fogyatékossággal élőket támogató Gyöngyszemek Alapítványnak is. Az alapítványhoz tartozó családoknak egyébként a kormányhivatal kerületi vezetője, dr. Király Beatrix és kolléganője nemrég tájékoztató esetet is tartott a kerületben elérhető támogatásokról, lehetőségekről.

Könnyebbség a P+R parkoló

Még főpolgármester-helyettesként járt közben azért, hogy megoldódjon a kispestiek parkolási problémája a KÖKI környékén. Ennek köszönhetően sikerült 2014-ben megnyitni Budapest legnagyobb P+R parkolóját, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

forrás: kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=