Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2018.01.15.

30 millió forinttal támogatja a kormány a Szivárvány Óvoda felújítását

Óriási segítséget jelent a kispesti Szivárvány Óvodának az a 30 millió forintos állami támogatás, amelyet az épület felújítására fordíthat Kispest. A kerület baloldali vezetése ugyanis évek óta halogatja jó néhány intézmény teljes körű felújítását - a Szivárvány Óvoda legtöbb ablaka például használhatatlan.

undefined

Évek óta szorgalmazza a Fidesz-KDNP frakció a kispesti bölcsődék, óvodák felújítását, mivel a kerületi intézmények elhanyagoltak, számos problémával küzdenek. Ugyan az állam 2013-ban egyszer már 1,8 milliárd forintnyi adósságot átvállalt Kispesttől, a baloldali városvezetés újabb egymilliárd forint hitel felvételéről döntött, amelyet Gajda Péter (MSZP) polgármester elmondása szerint az intézmények felújítására költenének, mert mint fogalmazott, máshogy nem jutna rá forrás. Bár a Fidesz-KDNP frakció szerint az intézmények felújítását megfelelő gazdálkodással kellene előteremteni, annak érdekében, hogy a hitel összege a lehető leghatékonyabban, célzottan az óvodák és bölcsődék rendbetételére legyen fordítva, Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok helyszínbejárásokat követően javaslatcsomagot készít a polgármesternek a fejlesztésekről.

undefined

Dr. György István Budapest kormánymegbízottja és Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok két hónappal ezelőtt személyesen is meggyőződött az intézmény rossz állapotáról, amikor egy laptopot ajándékozott kormánymegbízott úr a hiányos infratsruktúrájú intézménynek.

 

A Szivárvány Óvoda felújítását azonban most külön kormányzati forrás segítségével lehet megkezdeni, hiszen 30 millió forint támogatásról döntött a kormány nemrégiben. A kormányzati forrás a lehető legjobb helyre jut, hiszen más egyéb baj mellett az intézmény nem egy ablaka használhatatlan, erről személyesen is meggyőződhettünk, amikor Dr. György István kormánymegbízottal egy laptopot adtunk ajándékba a hiányos infrastruktúrájú intézménynek – írta közösségi oldalán Dódity Gabriella, aki annak is hangot adott, annak örül, a balesetveszélyes szekrényeket kérésére már megjavították.

- Sajnos nemcsak az épületek műszaki állapota lehangoló, hanem sok helyütt az intézmények infrastruktúrája is hiányos. Mindemellett nagyobb odafigyeléssel és rendszeres karbantartással sokkal több problémát is orvosolhatna a vagyonkezelő, sokszor sajnos hetekig kell várni egy-egy bejelentés után a javításra az intézményekben. Nagyon örülök, hogy a Szivárvány óvodát a kormány támogatásával tudja fejleszteni az önkormányzat – mondta Dódity Gabriella fejlesztéspolitikai tanácsnok, aki még az idei költségvetés elfogadása előtt átadja az óvodák és bölcsődék fejlesztésére vonatkozó javaslatcsomagját a polgármesternek. 

undefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=