Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2017.11.10.

Novemberben jön a nyugdíjemelés, decemberben az Erzsébet-utalvány!

Három különböző formában kapnak plusz pénzt idén novemberben és decemberben a nyugdíjasok. Novemberben nyugdíjkorrekció és nyugdíjprémium, decemberben pedig ismét Erzsébet-utalvány érkezik.

undefined

24 ezer forint pluszt jelent átlag nyugdíjjal számolva a nyugdíjprémium és az egyszeri kiegészítés, amelyet még novemberben megkapnak az érintettek. De nemcsak a nyugdíjkorhatárt betöltött idősek, hanem a fiatalabb, nyugdíjszerű ellátásban részesülők is számíthatnak erre az összegre a kormány döntése értelmében – erről Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszélt, aki kifejtette, hogy összességében 2 millió 750 ezer embert érint, beleértve a megváltozott munkaképességűeket, valamint a fogyatékossági ellátásban részesülőket, a politikai rehabilitáltakat és az özvegyi nyugdíjasokat is.

2011 és 2017 között a nyugdíjak 26 százalékkal emelkedtek. A korábbi, valamint a mostani kifizetések is a jó gazdasági teljesítménynek köszönhetőek, és annak, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a szépkorúak megbecsülésére. A nyugdíj kiegészítés célja, hogy megőrizzék a nyugdíjak vásárlóértékét, ennek érdekében a tényleges éves inflációhoz viszonyítják a nyugdíjemelés összegét.

Magyarország 2010 óta folyamatosan erősödik, és a polgári kormány szeretné, ha ezt a nyugdíjasok is éreznék. Ezért is döntöttek úgy, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén is megkapják a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok karácsony előtt. Az utalványokkal főként élelmiszerboltokban lehet majd vásárolni, amely nagy segítség lesz a karácsonyi bevásárláshoz.

Mivel jövőre 4,3%-os gazdasági növekedést tervez a kormány, jó esély van arra, hogy 2018-ban is lesz nyugdíjprémium, tehát nem csak egyszeri esetről van szó.

Akik nem tisztelték a nyugdíjasokat

A baloldal idején a felelőtlen gazdasági és pénzügyi kormányzás miatt esély sem volt a mostanihoz hasonló mértékű nyugdíjkorrekcióra. A szocialisták idején magas volt az infláció, és folyamatosak voltak az áremelések, emellett egy havi nyugdíjat el is vontak a nyugdíjasoktól. Nemhogy prémiumot nem fizettek, hanem hagyták, hogy az idősek juttatása folyamatosan veszítsen vásárlóerejéből, elértéktelenedjen. Egyre drágább volt a megélhetés is. A szocialisták háromszorosára emelték a gáz árát, és vizitdíjat is akartak fizettetni a nyugdíjasokkal. Így tisztelték a szocialisták, közöttük Burány Sándor és Hiller István az idős embereket.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=