Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2017.09.11.

Hűségesküt is tettek a gazdik

Igazán kegyes volt az időjárás az V. Örökbefogadott Állatok Napján, hiszen, amíg Budapest több pontján is szakadt az eső, az Allee melletti Kőrösy sétányon egy csepp sem áztatta a közel ezer gazdit vagy éppen leendő gazdit, illetve több száz kutyát, akik részt vettek az eseményen. Az állatbarát Allee Bevásárlóközpont és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata Illatos úti telepét segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány (DOKTA) rendezvényének célja az volt, hogy ösztönözzék az örökbefogadást és felhívják a figyelmet a felelős állattartásra.

undefined

undefined

Kutya-gazdi szépségversennyel, emberméretű ismeretterjesztő társasjátékokkal, interaktív bemutatókkal, rengeteg szakemberrel és az „Állj a képre és tégy kutyahűségesküt!” elnevezésű aktivitással készültek a szervezők az V. Örökbefogadott Állatok Napjára, amelyen mintegy ezer érdeklődő, házi kedvenc és gazdája, köztük sok örökbefogadott  kutya és családja vett részt.  A programok közül a legnépszerűbb és legviccesebb talán most is a virslivel és jutalomfalattal teli pályán teljesített kutyabehívó verseny volt.

undefined

A szervezők egyebek mellett azt is szerették volna bemutatni, hogy nagyvárosi környezetben is létezhet olyan kutyás élet, ami élvezhető, a környezet számára sem zavaró, és egyúttal életmentő is lehet.

undefined

undefined

A DOKTA képviselője, Dódity Gabriella az örökbefogadással kapcsolatban hangsúlyozta: „Aki az Illatos útról választ magának társat, amellett, hogy boldog gazdivá válhat és otthont, biztonságot, törődést, örömöt hoz egy addig gazdátlan állat életébe, egyúttal társadalmi felelősségvállalást is tesz, hiszen átvállalja egy olyan állat gondozását, amelyét addig a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata révén az önkormányzat látta el. Azonban az örökbefogadás valóban nagyobb felelősséggel, többletmunkával jár, és a döntést alapos megfontolás kell, hogy megelőzze.”

undefined

undefined

A rendezvényen több híresség is megjelent. Tóth Vera énekesnő örökbefogadott kutyájával, Hugóval érkezett, helyszíni interjút és koncertet adott. A kutya—gazdi szépségverseny zsűrijében pedig feltűnt Szabó Dóri, a TV2 műsorvezetője, aki örökbefogadott Lencsi kutyájával érkezett. Az Allee Bevásárlóközpont képviseletében Egyed Krisztina marketingvezető az eseményen 100.000 Ft adományt adott át a DOKTÁ-nak, amelyet az Illatos úton lévő szívférges kutyák, Bundás és társai gyógyítására ajánlott fel.

undefined

Az Örökbefogadott Állatok Napját korábban a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata szervezte, idén azonban átengedték a szervezést az őket segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítványnak és az Allee Bevásárlóközpontnak. Jelenlétükkel azonban a szervezőkkel együtt, továbbra is hangsúlyozták az örökbefogadás szükségességét. Évente mintegy kétezer állat kerül ugyanis az Illatos úti telepre, amelynek a felelőtlen állattartás az oka, a következménye pedig, hogy ugyanennyi állatnak kell felelős gazdit találni. Az Illatos úti telepen öt éve nincs helyhiány miatti túlaltatás, a férőhelyek száma – amely 94 – azonban nem növelhető.

undefined

undefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=