Dódity Gabriella

Kispesti frakcióvezető

2017.06.13.

Több százmilliós a pénzmaradvány, a legtöbb felújítás mégis elmarad

Ünnepelt Gajda Péter (MSZP) polgármester a legutóbbi képviselő-testületi ülés után, ahol egyebek mellett a 2016. évi zárszámadásról is döntöttek, mondván, kiválóan gazdálkodott a kerület, hiszen mint kiderült, több százmilliós nagyságra rúg a kerület fejlesztési tartaléka. Úgy nem csoda, hogy közben az önkormányzat sokszor a legégetőbb problémák megoldására sem költ.

undefined

A költségvetési szervekkel együtt 1,5 milliárd forint összesített pénzmaradványa van a kerületnek ebből több száz millió forint a fejlesztési tartalék. Dódity Gabriella (FIDESZ-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok régóta szorgalmazza hogy végezzék el a legégetőbb iskolai óvodai és bölcsődei karbantartásokat felújításokat legtöbbször mindhiába.

–  A képviselőtestületi ülésen a zárszámadásból kiderült: az önkormányzatnak több száz millió forint tartaléka van. Ezért sem tudom elfogadni hogy például az óvodákban sokszor a legegyszerűbb százezer forintos felújításokra sem kerül sor nem egyszer "nincs rá pénz" indokkal – írta közösségi oldalán Dódity Gabriella, aki lapunknak hozzátette: az, hogy ekkora pénzmaradványa van a kerületnek nem azt jelzi hogy jól gazdálkodik a város vezetése hanem azt, hogy rengeteg az el nem végzett feladat. Mint mondta, elfogadhatatlan, hogy Gajda Péter azzal takaródzik, "nincs rá pénz". Korábban többször megírtuk, hogy súlyos hiányosságoktól és balesetveszélyes állapotoktól hemzsegnek a kispesti köznevelési intézmények. A  Szivárvány Óvodában például balesetveszélyes az elöregedett öltözőszekrény . Ugyan az önkormányzat pályázatot nyújt be az óvoda energetikai felújítására, de már ez is tűzoltás, hiszen jó néhány ablakot nem lehet becsukni, sok pedig be is van szögelve, annyira rossz állapotban van. Emiatt nem lehet szellőztetni az óvodában a nyári melegben negyven fok van a tetőtérben, amelynek árnyékolását is meg kellene oldani.

A másik súlyosabb probléma a Hársfa óvodában jelentkezett, ebben az intézményben egy óvónő tette közzé a beömlő esővízről készült videóját a Facebookon. Ezen jól látszott ahogyan a vízben állnak és edényekben gyűjtik az esővizet. Az önkormányzat nekifogott a tető javításának, de szükség lenne további felújításokra is. A Mesevár óvodában kilenc hónap után a szülok szerelték meg a nem működő wc-t, ugyanis a gyerekek sokszor bepisiltek a hosszas várakozás miatt. Több helyütt a kötelező tisztasági festés is elmarad és sajnos a penész is mindennapos ven dég az iskolákban és óvodákban. Ugyan az iskolákat már nem az önkormányzat feladata felújítani, de az elmúlt évek hanyagsága sajnálatos módon visszaköszön: egy ötödikes gyermek súlyos sérülést szerzett a Puskás iskola udvarán, elesett a balesetveszélyes udvaron kétszer megkellett műteni az eltört karját. Az iskolaigazgatók által jelzett mielőbbi javítást igénylő problémákról a korábbi tankerületi igazgató tavaly levélben tájékoztatta a polgármestert, de Gajda figyelmen kívül hagyta a nyolcoldalas listát, amelynek megoldása most már az államra vár.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=