Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2017.05.09.

Százmilliós piacfejlesztés Wekerlén

Száztíz milliót ad a Fővárosi Önkormányzat Kispestnek a wekerlei kispiac felújítására és fejlesztésére, miután a közgyűlés támogatta kerületünk egyik beadott pályázatát – meglepő módon éppen azt, amit Gajda Péter polgármester be sem adott volna, de a kerületi Fidesz-KDNP nyomására mégis megpályázták. A fővárosi támogatásból új, a telep arculatába illeszkedő épületek épülhetnek a meglévő lerobbant bódék helyére, és új közösségi funkciókat is kaphat a terület.

undefined

A Fidesz-KDNP frakció nyomására adta be a kerület a wekerlei kispiac felújítására a Tér_Köz pályázatot

Három fejlesztésre pályázott Kispest önkormányzata tavaly év végén a Fővárosi Önkormányzat újabb Tér_Köz pályázatán. Emlékezetes, Gajda Péter polgármester eredetileg csak két pályázat beadását javasolta decemberben: a kertvárosi Temesvár utca 117. szám alatti ingatlan felújítására, illetve az Eötvös utcai volt Kresz park megújítására. Ekkor a kispesti Fidesz-KDNP frakció nyomására nyújtotta be a szinte már kész wekerlei pályázatot is a kerület.

– A Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzat 110 millió forinttal támogatja a wekerlei kispiac fejlesztését. A terveken a civilek is sokat dolgoztak, a kereskedelem mellett számos innovatív közösségi funkciót álmodtak a területre – mondta Földesi Gyula, a Fidesz kispesti-pesterzsébeti választókerületi elnöke, és hangsúlyozta: örömteli, hogy a közös munka meghozta a gyümölcsét. 

Ékes Gábor, a Wekerletelep önkormányzati képviselője (Fidesz-KDNP) elmondta: a forrásból a tervek szerint telekhatárok rendezése, és teljesen új, a Wekerletelep arculatához illeszkedő épületegyüttes megépítése valósulhat meg. Egy régi adósságot rendezhetünk ezzel. Azokra a kritikákra, hogy a kerület több forrásra pályázott, mint amennyit végül nyert, hangsúlyozta, hogy ez általában így szokott történni, mivel a kerületek mindig jóval több forrásra pályáznak, mint amennyi a pályázati kiírásban rendelkezésre áll. – Erre számítani lehetett, de véleményem szerint nincs mit mérlegelni. A többletforrás előteremthető akár az eredeti tervek megvalósítására is, de úgy tudom, a főváros az ésszerű, pályázati előírásokba illeszthető módosításokra is nyitott – mondta lapunknak a képviselő.

undefined

A Kossuth téri piac mögötti tér rendezésére dr. György István, akkori főpolgármester-helyettes és munkatársa Dódity Gabriella közbenjárására nyet közel 250 milliót a kerület – ám a munkát csak 2016 végén, kisebb botrányok közepette kezdte meg az önkormányzat.

 Kispest az idei 110 millióval együtt az elmúlt négy évben közel 400 millió forintot nyert Tarlóséktól városrehabilitációra. 2013-14-ben dr. György István akkori főpolgármester-helyettes és munkatársa, Dódity Gabriella közbenjárására a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés közel 250 millió forintot szavazott meg a Kossuth téri piac környezetének rendezésére – ez a munka nemrég indult –, valamint 20 milliót a kertvárosi Jézus Szíve plébánia közösségi tereinek fejlesztésére és a környezet rendezésére.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=