Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2017.03.09.

A Fidesz programján megy végig az önkormányzat?

Óvodák, bölcsődék felújítása, piacok felújításának megkezdése, lakáskoncepció, lakótelepi kis parkok rendbetétele, Állatvédelmi Járőrszolgálat és a térfigyelő kamerarendszer korszerűsítése. A baloldali városvezetés sorra valósítja meg a jobboldal polgármesteri programjában leírt programpontokat, vagy épp a helyi Fidesz által felvetett problémákat, javaslatokat.

undefined

Gajda Péter (MSZP) polgármester nyolc pontos programja elég szűkszavú volt, talán ezért sem ódzkodik az ellenfél ötleteihez nyúlni. Áttanulmányoztuk ugyanis a Fidesz-KDNP-s jelölt polgármesteri programját, illetve a jobboldal elmúlt két évben tett javaslatait, és meglepő módon Gajdáék sorra mennek végig a Fidesz-KDNP-s felvetéseken.

Megkezdődik az óvodák felújítása

undefined

A Fidesz-KDNP frakciója többször szót emelt a köznevelési intézmények leromlott állapota miatt. Beázó óvodák, balesetveszélyes udvarok, beszögelt ablakok, elavult vizesblokkok, elhanyagolt tisztasági festések, feltöredezett burkolatok. A jobboldal rengetegszer indítványozta, hogy a költségvetésben plusz forrást különítsen el a bölcsődékre, óvodákra és iskolákra a városvezetés, de a baloldali képviselők rendre leszavazták azt az elmúlt két évben. Fideszes noszogatásra itt-ott elvégezték a legégetőbb javításokat; a Zöld Ágacska Óvoda balesetveszélyes játékok miatt lezárt udvarát is így tették rendbe nagy médiafelhajtás közepette. Kamerákkal övezett intézményi bejárást is tartott a városvezetés, az Eszterlánc Bölcsődében készült képeken a fideszes dr. György István által 150 ezer forinttal kiegészített, adományokból épült sószobát is „reklámozták”. Ám a költségvetésben egy fityinggel sem adtak többet az intézmények felújítására – eddig. Most úgy tűnik, a fideszes lobbi győzött, hiszen az eddigi mintegy százmilliós nagyságrendhez képest már 580 millió forint szerepel az intézmények felújítására az idei költségvetésben.

Térfigyelő-kamera rendszer fejlesztése

undefined

Több éves tétlenség után a meglévő ötven térfigyelő kamerához újabb 14-et csatlakoztat az önkormányzat most év elején. A térfigyelő rendszer elöregedésére is az ellenzék hívta fel a figyelmet már két évvel ezelőtt. Dódity Gabriella, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője előterjesztésében sürgette a kerületi kamerarendszerek felülvizsgálatát, mondván, az ötven kamerának átlagosan a fele nem működik, és elavult a rendszert működtető szoftver is. A baloldali többség akkor leszavazta a kezdeményezést, mondván, ez a munka már rég zajlik. Ennek akkor valószínű, hogy a fele sem volt igaz, hiszen csak most fogják felszerelni az első bővítést.

Lakáskoncepció

Kispesten közel 800 önkormányzati lakás van, közöttük több nagyon rossz műszaki állapotban. Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok még 2015 elején javasolta, hogy az önkormányzat alkossa meg lakáskoncepcióját. Az azóta eltelt két évben csak egy olyan tanulmány elkészítéséig jutott a városvezetés, amely a Fidesz-KDNP szerint nem nevezhető koncepciónak. Az önkormányzat ugyanis nem mérte fel a lakások műszaki állapotát, és nincsenek hosszútávú célok sem – kifogásolja a jobboldal. De tény, hogy a városvezetés csak az ellenzék sürgetésére kezdett el foglalkozni a lakások helyzetével, igaz, első intézkedéseik egyike a lakbérek megemelése volt.

Kossuth téri és a wekerlei kispiac fejlesztése

undefined

Kátyús járdák és parkoló, nyakba ömlő eső, leromlott közműés villanyhálózat. A piacok fejlesztése csak Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) polgármesteri programjában szerepelt, a jobboldali frakció mindent megtesz azért, hogy a kispestiek méltó körülmények között tudjanak vásárolni. A Fidesz-KDNP frakció közel másfél éve adta be előterjesztését egy átfogó fejlesztési koncepció megalkotására a Kossuth téri piac és a wekerlei kispiac kapcsán, amelyet nyolc hónapig napirendre sem vettek Gajdáék. Végül tavaly nagy nehezen annyit megszavazott a testület, hogy jöjjön létre egy munkacsoport, de annak munkájáról eddig egy szót sem lehetett hallani. Gajdáék veszni hagyták volna azt a lehetőséget is, hogy a wekerlei kispiac felújítására ismét pályázzon az önkormányzat a fővárosnál. A Fidesz-KDNP frakció kitartásának köszönhetően leporolták, frissítették a terveket, majd végül beadták a pályázatot. A költségvetésben pedig végre 30 milliós forrást különített el az önkormányzat a piac U sorának felújítására, kérdés, hogy meg is valósul-e.

Lakótelepi parkok rendbetétele

undefined

Szintén Dódity Gabriella előterjesztésére indulnak meg idén a kis lakótelepi parkok felújítási munkálatai öt helyszínen. A terveket még 2014 nyarán készíttette el a Fidesz-KDNP frakció, ám Gajdáék évekig hozzájuk sem nyúltak. Ahogy Dódity Gabriella beadta az előterjesztését, Gajdáék rögtön azzal élcelődtek, a képviselőasszony ahogy szokott, „nyitott kapukat dönget” a javaslatával. Dódity ehhez csak annyit tett hozzá: akkor miért hevertek két éven át valahol a fiók mélyén a tervek?

Állatvédelmi Járőrszolgálat

undefined

Dódity Gabriella 2014-es polgármesteri programjában szerepelt az Állatvédelmi Járőrszolgálat létrehozása. A képviselő, aki maga is nagy állatvédő, fontosnak tartja, hogy a nem-kutyások és az állattartók számára egyaránt kedvező intézkedések történjenek Kispesten. Információink szerint az állatvédelmi járőrszolgálat tervét évekkel ezelőtt az állatvédők már leadták Gajdának, ám ő rá sem hederített, egészen addig, amíg el nem olvasták
azt a Fidesz polgármesteri programjában. Az önkéntesekből álló Állatvédelmi Járőrszolgálat közel két éves fennállása óta több száz állaton segített a kerületben.

Vállalkozói Klub

A helyi vállalkozásokkal folytatott folyamatos eszmecserének és kapcsolattartásnak a Fidesz-KDNP programja külön részt szentelt. 2015-ben, az első üzleti, vállalkozói fórum megnyitóján Gajda Péter polgármester szinte majdnem szó szerint az ellenfele programjában leírt szavakkal köszöntötte a megjelenteket, miszerint létre kell hozni egy olyan fórumot, amely lehetőséget ad a folyamatos párbeszédre.

Babacsomag

undefined

Tavaly szeptemberben megújult a kispesti babacsomag is, benne kombidressz, babasapka, partedli, törölköző, textil pelenka, szoptatós füzet, hűtőmágnes oltási információkkal, Kispesti Babaváró kiadvány. Dódity Gabriella programjában is kitért a csomag fontosságára, igaz, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője bőkezűbben segítette volna az újdonsült anyukákat; a helyi vállalkozásoknál levásárolható kedvezményekkel töltötte volna meg a csomagot, illetve minden kispesti újszülöttet 50.000 Ft egyszeri támogatásban részesítette volna.

Etikai kódex

Kispest önkormányzata megalkotta az kispesti Közterületi Etikai Kódexet, illetve szabályozta a közösségi együttélésre vonatkozó intelmeket. Nos, Dódity Gabriella programjában külön kitért arra, hogy a békés egymás mellett élés számos kompromisszummal, alkalmazkodással jár. Nyilvánvalóvá kell tenni, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak, azok megsértése szankciókkal jár. Külön figyelmet kell fordítanunk a közterületen történő szabálysértések visszaszorítására, különösen a gyorshajtás, közlekedési szabálysértés, közterületi alkoholfogyasztás és illegális szemételhelyezés visszaszorítására – áll Dódity Gabriella programjában. Innen meríthetett ihletet az önkormányzat, amikor tavaly megalkotta az Etikai Kódexet, valamint a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendeletet.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=