Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2017.02.09.

A rendelő lépcsője kifog az önkormányzaton

Amíg más kerületekben több orvosi rendelőt építenek újjá, addig Kispesten még egy sem készült el, sőt egy balesetveszélyes lépcső kijavítása is meghaladja a városvezetés képességeit. Bár a Berzsenyi utcai gyermekorvosi rendelő felújítása zajlik, a rendelők egy része nem túl jó állapotú. A Berzsenyi utcai rendelő lépcsője eközben egy éven belül harmadszor is szétesett.

undefined

Míg a Berzsenyi utcai gyermekrendelő – tízéves késéssel – lassan megújul, eközben a két épületrész közötti átjáróban ismét szétesett a lépcső burkolata, egy éven belül harmadszor. Emlékezetes, évek óta töredezett és balesetveszélyes a csempe, és csak azután léptek Gajda Péterék, amikor Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok is szóvá tette a tarthatatlan állapotokat. A szocialista városvezetésen azonban kifogott a feladat, az ugyanis az igénytelen toldozás-foltozás után ismét szétesett. Majd megint. Lehet, hogy mindenkinek jobb lett volna, ha csak egyszer csinálják meg, de akkor rendesen. Mindez jól példázza a Gajda-féle városvezetés koncepciótlanságát: a kirakatberuházás mellett sok mindent elhanyagolnak, a szükséges karbantartások is elmaradnak. A gyermekrendelő felújításának persze mindenki örül, de talán azok a wekerleiek kevésbé, akiknek Gajda Péter tíz éve ígérte, hogy a Wekerletelepen is lesz gyermekorvosi rendelő; ez ugyanis végleg lekerült a napirendről.
Körbenéztünk a szomszédos és más kerületek rendelőiben, hogy az elmúlt években milyen rekonstrukciókat végeztek. A körképből kiderült: a legtöbb önkormányzat prioritásként kezeli a betegek magas színvonalon történő ellátását és komfortérzetét. Más városrészekben a dolgozókról sem feledkeztek meg, pihenőszobákat alakítottak ki, és a munkakörülményeiken is javítottak modern berendezések és szoftverek beszerzésével.

Kőbánya

undefined

2016-ban adták át Kőbányán a Kerepesi úti rendelőt

Kőbányán eközben teljesen újjáépítették a Kerepesi úti rendelőt. A 400 millió forintos rekonstrukció befejeztével a betegek és dolgozók modern és akadálymentesített épületet kaptak, korszerű energiatakarékos hűtés-fűtés rendszerrel, beépített padlófűtéssel. Nemrég az igen leromlott állapotú Zsivaj utcai rendelőt hozták rendbe, amely a 145 millió forintos felújításnak köszönhetően Budapest egyik legkorszerűbb gyermek és felnőtt háziorvosi rendelőjévé vált. A rendelők és a várók mellett csaknem minden helyiség megújult. A rámpákkal és lifttel akadálymentesített épületben a korábbi kettő helyett hat gyermekorvosi rendelő kapott helyett. A nagyobb beruházásokon kívül elkészült a Salgótarjáni úti rendelő is, de a jövőben felújítják a Pongrác úton és az Újhegyi lakótelepen lévő rendelőket is.
Kovács Róbert fideszes polgármester célkitűzése, hogy Kőbányának lehetőleg minden frekventált területén legyenek újraélesztő készülékek. A kerület vezetője fel nem vett polgármesteri jutalmából már három helyszínre vásárolt defibrillátort.

Józsefváros

undefined

Az Auróra szakrendelő felújítása 2015-ben fejeződött be

Teljes körűen felújították a VIII. kerületi Auróra utcai szakrendelőt is. A másfél milliárdos rekonstrukciónak köszönhetően a rendelőintézet egy modern kivitelezésű, korszerű műszerekkel felszerelt, komplex egészségügyi központtá vált. A hétemeletes épületben új gépészeti rendszert alakítottak ki, kicserélték az elektromos hálózatot, a nyílászárókat és a burkolatokat is. Komfortosabbak lettek a rendelők, a folyosók és a mosdók is, új lifteket építettek be, teljesen felújították a lépcsőházat is. A munkálatok során 6000 négyzetméternyi terület újult meg, összesen 250 ablakot és 550 ajtót cseréltek ki és 165 kilométer új vezeték került az épületbe, ahol immár XXI. századi körülmények és ellátás fogadja a betegeket.

XVI. kerület (Kertváros)

undefined

2016. novemberben adták át a Délceg utcai gyermekorvosi rendelőt

Az elmúlt két évben a XVI. kerületben számos egészségügyi intézményben történtek komoly fejlesztések. Teljes külsőbelső felújítást, hő- és tetőszigetelést, akadálymentesítést, informatikai és épületgépészeti korszerűsítést kapott három háziorvosi rendelő: a Délceg utcai, a Margit utcai és a Csömöri úti is. A Hunyadvár utcai Tüdőgondozóba pedig liftet építettek be.

Újpest

undefined

Újpesten új orvosi rendlőt is építenek

Hamarosan elkészülhet a Kunhalom utcai új orvosi rendelő, ahol a régi helyett teljesen új, akadálymentes létesítményt épít az önkormányzat. A főbejárat előtti részen kialakított fedett várakozó már a nyitás előtt érkezőket is megvédi az esőtől. Az elmúlt években felújították a Kordován téri felnőtt-háziorvosi rendelőt is, amely a kiszélesített ajtóknak és az akadálymentes mosdónak köszönhetően a kerekesszékkel érkezők számára is kényelmesen használható. A nyílászáró-cserét, burkolatjavítást és gépészeti felújítást követően a váróhelyiségben klíma is növeli a kényelmet. A kiemelt beruházások mellett és az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet bővítése és rekonstrukciója után még 2013-ban az önkormányzat felmérte Újpest rendelőinek állapotát, 2014-ben elvégezte a szükséges felújításokat.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=